Három szovjet marsall Magyarországon
Ez alkalommal a második
világháborúban és közvetlenül a háború után Magyarországon tevékenykedő, és az
ország sorsának alakításában döntő szerepet játszó, három magas rangú szovjet
katonai vezető itteni működését és hatásukat ismertetem néhány sorban. A
„szocializmus” időszakában – erre érdemtelen –neveiket utcák sora viselte
országszerte, illetve egy-egy ottfelejtett utcanévtábla még mind a mai napig is
őrzi a megszállók vezetőinek emlékét. És noha a német elnyomóktól való
megszabadítás (mint egyetlen becsülendő tettük) mellett csupán kárt okoztak az
országnak – de azt bőven –, hazánk történelméből tanulni csak úgy lehet, ha az
eseményeket alakító negatív szereplők nevét és történetét is ismerjük.
A Magyarországot
felszabadító-megszálló szovjet erők legfőbb katonai vezetőjének Rogyion
Jakovlevics Malinovszkij marsallt
tekinthetjük. Malinovszkij fontos szerepet játszott Románia megtörésében és így
(szovjet oldalra történő) átállásának elősegítésében, majd ezután, mint a
2.Ukrán Front parancsnoka, gyakorlatilag ő vezette a Magyarország elleni
hadműveleteket is. Románia kiugrásával lehetőség nyílott a Magyar Királyság
hátbatámadására: a szovjet csapatok így gond nélkül hatolhattak át a Déli-Kárpátok
hágóin és a román erőkkel kiegészülve felmorzsolták vagy távozásra
kényszerítették a magyar és német egységeket, akik addig sikeresen védték a
Kárpátok keleti vonulatait. Malinovszkij csapatai vívták meg 1944 októberében a
magyarországi harcok legnagyobb tankcsatáját, a debreceni-hortobágyi
páncéloscsatát is; majd Tolbuhin marsall hadseregével egyesülve, hosszas harcok
árán elfoglalták Budapestet. Az ostrom előtt Malinovszkij jelezte Sztálinnak,
hogy katonáinak pár napos pihenőre és utánpótlásra lenne szükségük a sikeres
városostromhoz, azonban Sztálin ezt nem volt hajlandó elfogadni és Budapest
azonnali megtámadására adott parancsot, ami a háború egyik leghosszabb és
legvéresebb küzdelmét eredményezte. Mivel a Budapestet védő, jelentős létszámbeli
hátrányban lévő német és magyar erők egy része az utolsó töltényig kitartva,
elszántan küzdött, és ezért a szovjet csapatok irdatlan erőfeszítések árán is
csak rendkívül lassan tudtak eredményeket elérni, Malinovszkij egyre
kínosabbnak érezte hadműveletei elakadását. Ezért arra vetemedett, hogy
Sztálinnak küldött jelentéseiben az ellenség erőit a sajátjával azonos
nagyságrendűnek tüntette fel. És mivel a hadifoglyok száma hazugságait nem
támasztotta volna alá, ezért a magyar civil lakosság tömegeit hurcoltatta el
„málenykij robotra”, Szibériába, ezzel rengeteg ártatlan polgári személynek
évtizedes fogságot és szenvedéseket, sokuknak pedig halálát okozva.
A Magyarország elleni hadműveletek
második legfőbb vezetője Fjodor Ivanovics Tolbuhin
volt. Tolbuhin marsall a 3.Ukrán Front parancsnokaként Románia kiugrását követően,
a Kárpátokat délről megkerülve részt vett a Belgrád környéki harcokban (mármint
nem ő, hanem katonái), majd 1944 novemberétől Szerbia irányából hazánk
területére nyomulva, bekapcsolódott a magyarországi harcokba. Malinovszkijjal
együtt, heves harcok árán elfoglalta Budapestet, majd részt vett a Balaton
környéki küzdelmekben és irányította a Dél-Dunántúl meghódítását. Malinovszkijt
és Tolbuhint az utókor egyaránt tehetséges hadvezérnek tartja, azonban olyan
szempontból mégis szinte egymás ellentétei voltak, hogy míg Tolbuhin aprólékos,
óvatosabb vezető volt, addig Malinovszkijt inkább a lendületes támadások,
robogó harckocsi-offenzívák támogatójaként ismerjük.
A harmadik meghatározó szovjet
katonai vezető Magyarország történetében a háború után az ország megszállásának
rögzítését felügyelő Kliment Jefremovics Vorosilov
volt. A már fiatalkorától fogva bolsevikként politizáló Vorosilov az 1917-es
fordulat előtt – illegális mozgalmi tevékenysége mellett – esztergályosként és
köztörvényes bűnözőként „dolgozott”. Sztálint ifjúkora óta ismerte, később
pedig legfőbb bizalmasa és feltétlen híve lett. Vorosilov marsall sokáig állt a
szovjet katonai hierarchia élén és politikusként súlyos személyes felelősség
terheli a második világháború előtti „tisztogatásokért”, letartóztatásokért,
kínzásokért és kivégzésekért is. A háború kezdetén mindenki számára
nyilvánvalóvá vált Vorosilov alkalmatlansága, és bár személyes bátorsága
vitathatatlan volt, iskolázottságának alacsony foka révén gyakorlatilag a
hadvezéri antitalentum mintaképének bizonyult, ezért Sztálin is kénytelen volt
leváltani kedvenc marsallját és 1942 után Vorosilovot a harctér közelébe sem
engedték. 1945 elejétől viszont a magyarországi Szövetséges Ellenőrző Bizottság
elnöke lett (egy évvel később helyettese, Szviridov folytatta gyakorlati
munkáját), ahol a magyar belpolitikába és gazdaságpolitikába rendszeresen
durván beavatkozva és katonai erejére támaszkodva gondoskodott az ország
kirablásáról, elintézte a kialakulóban lévő demokrácia erőszakos felszámolását,
valamint hatalomra segítette a magyarországi kommunistákat, akik aztán több
mint negyven évig uralkodtak Magyarország felett…
Malinovszkij Tolbuhin Vorosilov
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése