Kedves Látogató!

Ezt az oldalt a magyar történelem és a térképészet összekapcsolásával, ismeretterjesztés céljából hoztam létre. Úgy gondolom, hogy a történelmi események, személyek, nemzetünk természeti- és kulturális értékei mind-mind kisebb-nagyobb (és több-kevesebb) földrajzi helyekhez kapcsolódnak. Bár ezeket az eseményeket és embereket többnyire lehetséges földrajzi környezetüktől elválasztva is tárgyalni, véleményem szerint nem érdemes. Hiszen éppen ezek az események, személyek és nevezetességek által lesz színes, telik meg tartalommal a földrajzi tér, ahogy fordítva is igaz: a helyek egyedi jellemzői, a földrajzi környezet is mindig hozzáad valamit a nevezetes (szellemi és fizikai) emlékekhez. Nem kartográfia-történeti oldalt szeretnék szerkeszteni, csupán egy olyan történelmi oldalt, mely elsősorban térképek alapján, vagy legalább hozzájuk kapcsolódva, a földrajzi környezetre és a topográfiára hangsúlyt helyezve tárgyalja a magyar történelem néhány eseményét, mozzanatát. Ezt egy-egy rendszeres, hosszabb-rövidebb bejegyzés formájában képzelem el, melyek révén az olvasó alaposabban megismerheti hazánkat, a Kárpát-medence történelmét és földrajzát.

2010. november 7., vasárnap

Magyar történelmi emlékek a Kárpát-medencében

Világörökségek a Felvidéken

A Kárpát-medence emlékhelyeinek végigbarangolását ezúttal a Felvidék, tehát a mai Szlovákia világörökségeinek meglátogatásával folytatjuk.
Szlovákia öt világörökségi helyszíne közül csupán egy tartozik a természeti örökség kategóriába, az is Magyarországgal közösen. Ez pedig a mindenki által jól ismert Aggteleki-karszt és Szlovák-karszt barlang-rendszere.
Ahogy erről Erdélynél is szót ejtettünk, úgy Szlovákiára is igaz, hogy az embernek az a gyanúja támad, hogy a világörökségi helyszínek kiválasztásánál az UNESCO mintha nem lett volna teljesen elfogulatlan. Mindenesetre figyelemre méltó, hogy a Szlovákiában kiválasztott kulturális világörökségeknél is mindenhol fellelhető a német kultúra hatása, a helyszínek németes kötődése. Ettől persze még nem konkrétan német emlékhelyekről beszélünk. A most következő világörökségek sokkal inkább a magyar és a tót (szlovák) nép évszázados együttélésének emlékeiként foghatók fel.
Induljunk most nyugatról! Az első utunkba kerülő felvidéki világörökség ilyen módon nem más, mint a középkori Magyar Királyság egyik legrégibb és legjelentősebb bányavárosa, Selmecbánya; aminek belvárosa és bányaművei képezik a kulturális világörökség részét. Bőséges arany- és ezüstbányáinak köszönhetően Selmecbánya a középkori Magyarország egyik leggazdagabb városa és Európa egyik legfontosabb nemesfém lelőhelye volt. A világon itt használtak először puskaport a bányászatban, valamint itt nyílt meg Európa első felsőfokú bányászati tanintézete. A számos háborús pusztítás és járványok ellenére, e híres bányaváros virágzása egészen a XIX.századig tartott. Az 1700-as évek vége felé az ország egyik legnépesebb városa volt, eddigre német polgársága is lassan beolvadt a szlovák és magyar lakosságba. A XIX.században azonban bányái fokozatosan kimerültek, a város jelentősége és lakosságszáma hanyatlásnak indult, gazdasági súlya csökkent.
Utunkat innen észak-északkelet felé véve, eljutunk a következő világörökségi helyszínre: az egykori Liptó vármegyében elhelyezkedő Rózsahegyre. Itt igazából nem is maga a város, hanem annak egyik városrésze, a Vlkolinec nevű kis hegyi falu érdemelte ki a világörökséggé nyilvánítás dicsőségét. A több mint 700 méteres magasságban fekvő apró falu évszázadokon keresztül, szinte változatlan formában őrizte meg hagyományos építészeti és kulturális sajátosságait, ezzel érdemelve ki az UNESCO elismerését is.
Innen bő 110 km-t (légvonalban) kelet felé haladva, jutunk el Szepesvár erődrendszerének maradványaihoz, ami Szlovákia legnagyobb kiterjedésű várromja. A 3 hektárt meghaladó kiterjedésű erődrendszer 1993 óta a világörökség része, akárcsak előző két állomásunk. Az évszám csak azért érdekes, mert ez a három helyszín „világörökségi léte” így lényegében egyidős a független Szlovákiával…
A felvidéki világörökségek sorában utolsó állomásunk az evangélikus és középkori hagyományairól méltán híres Bártfa városa. A tatár, huszita, kuruc és labanc pusztításoknak egyaránt kitett település évszázadokon át híres volt kereskedelméről és kézművesiparáról, az 1300-as évek végétől szabad királyi városként tündökölt, és nevezetes hagyományokkal rendelkezett. A város XVII.század vége felé meginduló hanyatlását egy évszázaddal később, legfontosabb kereskedelmi partnerének, Lengyelországnak a felosztása tetőzte be. A várostól északra fekvő Bártfafürdő gyógyfürdője viszont a XIX.században is egyike volt Európa legnépszerűbb fürdőinek. Bártfa középkori városfalakkal övezett történelmi városrésze; a gyönyörű főteret, a régi városházát és templomát magában foglaló belvárosi műemlékegyüttes, mind-mind a világörökség része.
Felvidéki túránk itt egyelőre véget is ért. Szomorúan kell megállapítanunk, hogy a „megtekintett” négy szlovákiai kulturális világörökségi városban ma már alig-alig hallani magyar szót. A letűnt idők fennmaradt emlékeit nézegetve azonban, elkerülhetetlenül is felidézzük, hogy az itt élő népek közös kultúráját egykor a történelmi Magyar Királyság foglalta keretbe…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése