Kedves Látogató!

Ezt az oldalt a magyar történelem és a térképészet összekapcsolásával, ismeretterjesztés céljából hoztam létre. Úgy gondolom, hogy a történelmi események, személyek, nemzetünk természeti- és kulturális értékei mind-mind kisebb-nagyobb (és több-kevesebb) földrajzi helyekhez kapcsolódnak. Bár ezeket az eseményeket és embereket többnyire lehetséges földrajzi környezetüktől elválasztva is tárgyalni, véleményem szerint nem érdemes. Hiszen éppen ezek az események, személyek és nevezetességek által lesz színes, telik meg tartalommal a földrajzi tér, ahogy fordítva is igaz: a helyek egyedi jellemzői, a földrajzi környezet is mindig hozzáad valamit a nevezetes (szellemi és fizikai) emlékekhez. Nem kartográfia-történeti oldalt szeretnék szerkeszteni, csupán egy olyan történelmi oldalt, mely elsősorban térképek alapján, vagy legalább hozzájuk kapcsolódva, a földrajzi környezetre és a topográfiára hangsúlyt helyezve tárgyalja a magyar történelem néhány eseményét, mozzanatát. Ezt egy-egy rendszeres, hosszabb-rövidebb bejegyzés formájában képzelem el, melyek révén az olvasó alaposabban megismerheti hazánkat, a Kárpát-medence történelmét és földrajzát.

2010. augusztus 17., kedd

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc

Görgei Artúr

Görgey Artúr 1818. január 30-án született a szepességi Toporcon. 1832-ben került hadapródként a császári-királyi hadseregbe, később szolgált a bécsi magyar királyi nemesi testőrségben, majd főhadnagyként a 12. huszárezredben. 1846-ban lépett ki a hadseregből. Ezt követően a prágai egyetemen kémiai tanulmányokat folytatott; doktori értekezését a kókuszdió olajának vizsgálatáról, a laurinsav és a mirisztinsav elkülönítéséről írta.
1848-ban tért haza Magyarországra; júniusban a Győrben szerveződő, 5. honvédzászlóalj parancsnoka lett. A nyár folyamán fegyverbeszerzési és -gyártási tárgyalásokat folytatott Bécsújhelyen és Prágában, valamint – vegyészi ismereteit is felhasználva – kidolgozta egy magyar lőkupak- és gyutacsgyár terveit. A forradalom iránti szimpátiából, a nevében szereplő és a nemességére utaló „y”-t „i”-re cserélte.
Nyár végétől őrnagyként Szolnokon, a Csepel-szigeten és a Kelet-Dunántúlon szolgált. Kossuth Lajos és az ország figyelmét azzal hívta fel magára, mikor szeptemberben, a kémkedéssel és hazaárulással vádolt Zichy Ödön grófot felakasztatta (ugyanis a szabadságharc alatt ez volt az egyetlen alkalom, amikor arisztokratát akasztottak). Görgei fontos szerepet játszott az október 7-i dicsőséges ozorai diadalban, ahol fegyverletételre kényszerítették a horvát csapatokat. Még aznap ezredessé, négy nap múlva pedig vezérőrnaggyá léptették elő (noha alig pár nappal korábban Perczel Mór ezredes még főbe akarta lövetni…). A schwechati csata után Kossuth a feldunai hadtest parancsnokává nevezte ki.
Görgei és Kossuth vitája az 1848-as év végén kezdődött, mikor Kossuth ütközet vállalására buzdította Görgeit, aki azonban – stratégiai megfontolásokból – nem vállalt harcot, hanem Budára való visszavonulása után észak felé fordult, hogy aztán téli, felvidéki hadjáratával hetekre lekösse az osztrák főerőket, ezzel megmentve az ország ideiglenes, új fővárosát, Debrecent; majd februárban pedig a Felvidék keleti részén egyesülni tudott a többi magyar hadtesttel. Mindeközben, a parancsnoksága alatt álló csapatokból, lényegében visszavonulás közben, képes volt ütőképes haderőt szervezni. E hadjárata kezdetén még, Vácott, kinyilvánította, hogy serege az 1848-as alkotmány védelméért küzd, és nem tűr meg semmiféle köztársasági törekvéseket; ám e kijelentésével ismét felpaprikázta Kossuthot, aki végképp csalódott benne.
1849 márciusától Görgei a magyar hadsereg ideiglenes fővezére volt, a dicsőséges tavaszi hadjárat folyamán visszaszorította a császári fősereget, majd kiűzte azokat az ország nagy részéről. A hadjárat talán legjelentősebb csatájában, Isaszegnél, szintén nagy szerepe volt Görgei fellépésnek a győzelemben. Májusban Budát is sikerült visszafoglalni. A Szemere-kormányban Görgei kapta meg a hadügyminiszteri tárcát.
Az orosz csapatok érkezése után a magyar szabadságharc helyzete minden hadszíntéren egyre kedvezőtlenebbé vált. Görgei júniusban Pered és Zsigárd térségében indított sikertelen támadást. Ezután Komáromnál vívott ádáz csatákat a császári seregekkel, egy alkalommal, a csapatait személyesen rohamra vezető Görgei maga is súlyos fejsérülést kapott.
Július közepén, a hadügyminiszterségéről időközben leváltott Görgei, Vác felé indult csapataival, ahol orosz csapatokba ütközött, majd ezután észak felé kanyarodva, a hegyek között bravúrosan kijátszotta az orosz seregeket és több hétig lekötötte azokat, míg kelet felé vonult, közben pedig igyekezett tárgyalásokba bocsátkozni velük. Nyíregyházától az irányt dél felé vette, hogy egyesüljön a Szeged és Arad környékén gyülekező többi hadtesttel. Augusztus 9-én érkezett a kormány új székhelyére, Aradra, éppen azon a napon, amikor lezajlott a végzetes temesvári csata. A vereség hírére Kossuth fővezérré, majd diktátorrá nevezte ki Görgeit, maga pedig lemondott és külföldre menekült.
A főhatalom birtokában, a feleslegesnek ítélt további vérontás elkerülése végett, augusztus 13-án Görgei Világosnál letette a fegyvert az oroszok előtt, ezzel fejezve ki, hogy nem a Habsburg Birodalmat tekinti a magyar hadsereg legyőzőjének. Felhívására a megmaradt magyar erők is többnyire a következő napok során megadták magukat.
Görgei az orosz cár határozott követelésére amnesztiát kapott; azonban Klagenfurtba száműzték, ahonnan csak 1867-ben térhetett haza. A szabadságharc óta eltelt 162 év alatt a közvélemény sokszor tekintette árulónak Görgeit, amiben nagy szerepet játszott Kossuth véleménye, valamint az is, hogy a megtorlás idején Görgei viszonylag „szárazon megúszta” a dolgot, ami sokakban gyanút keltett. Az árulás vádjában legfeljebb annyi igazság van, hogy Kossuthot és nézeteit valóban nem volt hajlandó elfogadni (Görgei például a Függetlenségi Nyilatkozat visszavonására törekedett, mert azt csupán egy Kossuth-féle államcsínynek tartotta) és egymás iránti ellenszenvük rengeteget ártott a szabadságharc ügyének. Ez azonban mindkettőjük hibája volt. A történeti kutatás azóta megállapította, hogy a magyar szabadságharcot és annak eredeti célját Görgei Artúr nem árulta el, nem volt tehát hazaáruló.
Görgeit a szakmabeliek egy jelentős része a szabadságharc legtehetségesebb tábornokának tartja, míg kortársai közül sokan tagadták katonai képességeit. Ő maga nem tartotta magát katonai zseninek, sikereit elsősorban annak tulajdonította, hogy fegyelmet tudott tartani katonái közt. Görgei rendkívül céltudatos és erős akaratú egyén volt. Beszédstílusa meglehetősen cinikus, gyakran gúnyos volt, ami tábornok társainak egy részében szintén ellenszenvet keltett. Katonái viszont imádták; erélyessége, bátorsága és hadvezéri képességei miatt.
A száműzetésben születtek meg gyermekei. Hazatérése után főleg Visegrádon élt visszavonultan, nyilvános szereplést csak ritkán vállalva. 1916. május 21-én – Buda bevételének napján – halt meg, 98 évesen. Temetésén a magyar szabadságharc és a magyar kémikusok büszkeségeként kísérték utolsó útjára. Földi maradványai a Kerepesi temetőben, Kossuth síremlékétől nem messze nyugszanak…

Görgei Artúr (Barabás Miklós festménye)

3 megjegyzés:

  1. " Írj megjegyzést ! " Jó, írok: Jó. :) ...A viccet félretéve: Köszönöm szépen.

    VálaszTörlés
  2. 98 évesen halt meg, nem pedig 96 évesen.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valóban. Köszi az észrevételt, javítom.

      Törlés