Kedves Látogató!

Ezt az oldalt a magyar történelem és a térképészet összekapcsolásával, ismeretterjesztés céljából hoztam létre. Úgy gondolom, hogy a történelmi események, személyek, nemzetünk természeti- és kulturális értékei mind-mind kisebb-nagyobb (és több-kevesebb) földrajzi helyekhez kapcsolódnak. Bár ezeket az eseményeket és embereket többnyire lehetséges földrajzi környezetüktől elválasztva is tárgyalni, véleményem szerint nem érdemes. Hiszen éppen ezek az események, személyek és nevezetességek által lesz színes, telik meg tartalommal a földrajzi tér, ahogy fordítva is igaz: a helyek egyedi jellemzői, a földrajzi környezet is mindig hozzáad valamit a nevezetes (szellemi és fizikai) emlékekhez. Nem kartográfia-történeti oldalt szeretnék szerkeszteni, csupán egy olyan történelmi oldalt, mely elsősorban térképek alapján, vagy legalább hozzájuk kapcsolódva, a földrajzi környezetre és a topográfiára hangsúlyt helyezve tárgyalja a magyar történelem néhány eseményét, mozzanatát. Ezt egy-egy rendszeres, hosszabb-rövidebb bejegyzés formájában képzelem el, melyek révén az olvasó alaposabban megismerheti hazánkat, a Kárpát-medence történelmét és földrajzát.

2011. február 26., szombat

A Magyar Szent Korona Országai 1910

Magyarország vármegyéi – Trencsén, Nyitra, Pozsony

A dualizmus időszakában a középszintű magyar közigazgatás területi egységei a vármegyék voltak. A vármegyék szervezete jelentette a törvényhatóságok egyik formáját, a törvényhatósági jogú városok (pl.: Kassa, Nagyvárad, Székesfehérvár, stb.), valamint a két különleges jogállású város (Budapest és Fiume) mellett. Vármegyék azonban, ha különféle jogokkal és némileg változó területtel és nevekkel is, de mégiscsak léteztek már egészen Szent István uralkodása óta. 1950-ig hivatalos megnevezésük elvileg „vármegye” volt, azonban már ez előtt is számtalanszor emlegették a köznyelvben csak „megye”-ként e közigazgatási egységeket, sőt, a jogi-politikai nyelvezetben is gyakran csak a „megye” elnevezés szerepelt.
Nem kívánom ezúttal sem a vármegyék történeti fejlődését és átalakulását, sem bonyolult jogi szabályozásukat részletesebben kifejteni. Ehelyett új cikk-sorozatom célja az 1910 körüli Magyarország vármegyéinek egyenkénti, rövid bemutatása lesz. Kitérek majd főbb adataikra, földrajzi elhelyezkedésükre, néhány történeti érdekességükre, legjelentősebb kapcsolódó eseményeikre és legjellemzőbb (egykori vagy mai) látnivalóikra. Hogy azonban e cikkek mégse öltsenek valamiféle lexikon, szakdolgozat, vagy statisztikai elemzés jelleget, ezért talán érthető módon, igyekszem tényleg csak pár mondatot említeni egy-egy megyéről. Választásom, hogy egy megye kapcsán épp mit említek meg és mit nem, jobbára véletlenszerű lesz. Sajnos nagyon sok érdekesség és jelentős történelmi, földrajzi vagy statisztikai tény fog így kimaradni; ezért kérem a Kedves Olvasót, hogy ennek indokát tartsa szem előtt és még véletlenül se higgye, hogy a többi, le nem írt dolog nem fontos vagy kevésbé fontos a megemlítetteknél.
Mivel alapul vett térképünk az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó évtizedének állapotait tükrözi, ezért a megye-leírásoknál szereplő statisztikai adatok (népességszám, terület, stb.) és helységnevek is erre az időszakra értendők. Viszonyítási alapul mindig megadom a Magyar Szent korona Országainak (azaz Magyarország+Horvátország) három fő adatát. Tehát, nagyjából az ország akkori területe: 325 400 km2; lakossága: 20 886 000 fő; a magyarság aránya pedig 48% volt.
Fenti bevezető miatt mostani cikkem kicsit hosszabb lesz a szokásosnál.
Vármegyéinket végiglátogató körutunkat most a történelmi Magyarország északnyugati csücskéből kezdjük meg.

Trencsén
Magyarország északnyugati határa mentén helyezkedett el Trencsén vármegye, mely elnevezését azonos nevű megyeszékhelyéről kapta. Trencsén nevének őse a szláv „trnka” (kökény) szó, ebből fejlődött ki a város magyar és tót neve.
A hegyvidékes vármegye a Vág mentén terült el, a folyó egyik oldalán a Magyar-Morva-határhegységgel, másik oldalán pedig a Kis-Fátrával; így a Vág szó szerint hosszában vágta ketté a megyét.
A 310 400-as lakosságszámú Trencsén megyének 1910-ben már csupán 4,3%-a volt magyar. Noha a török-korban még rengeteg magyar menekült ide a hódítók elől, ennek háromszáz évvel később már szinte nyoma sem volt.
A XIV. század elején, az Árpád-ház férfiágának kihalása utáni „kiskirályok” uralma idején az egyik legnagyobb hatalmú oligarchának, Csák Máténak Trencsén vármegyében volt a székhelye. Bő egy évszázaddal később pedig a huszita betörések okoztak súlyos károkat a megyében.
A vármegye leghíresebb települései Trencsén, Zsolna, Beckó, Illava. Trencsén városának ősi (bár számtalanszor kibővített, átalakított és felújított) vára ma is pompás tekintéllyel emelkedik a város fölé, gyönyörű látványt nyújtva az odalátogatónak.

Nyitra
Nyitra vármegyét a térképen nem nehéz megtalálni, ugyanis igencsak jellegzetes alakja van, valami „füles formájú cucc”; középső részéből három irányba: délre, északnyugatra és északkeletre nyúlik ki belőle egy-egy „nyúlvány”. Székhelyének neve (mely a várost átszelő folyóról kapta nevét) itt is megegyezik a megye nevével. Területe 5520 km2-t tett ki, melynek főleg déli részén éltek magyarok, a vármegye lakosságának összesen 21,9%-os arányában.
Az Avar Birodalom összeomlását követően, IX. század első felében a nyugati szlávok egy csoportjának sikerült egy rövid életű fejedelemséget létrehozni a későbbi Felvidék nyugati felében, melynek központja Nyitra volt. E fejedelemség beolvasztásával jött létre a Nagymorva Birodalom, mely a század végére széthullott, és 900-ban a honfoglaló magyarok vették birtokukba a későbbi Nyitra vármegye területét. Területén – ugyancsak Nyitra központtal – Könyves Kálmán püspökséget hozott létre. Az erdélyi fejedelmek, Bocskai, Bethlen hadjáratai, valamint a Thököly-felkelés és a Rákóczi-szabadságharc idején a vidék sűrűn vált hadi események színterévé. A megye Nyitra melletti legnevezetesebb városa Érsekújvár, ahol az XVI. század végére egy olyan modern, hatágú csillag alakú, újolasz bástyás, szabályos szerkezetű várat emeltek, mely a török-kor egyik legkorszerűbb erődítményének számított.

Pozsony
Pozsony vármegye székhelye – „a változatosság kedvéért” – szintén a megyével megegyező nevű város volt. Pozsony város nevének a történelem folyamán rengeteg változata volt, még egy-egy nép körében is több volt/van használatban. A magyar „Pozsony” elnevezés a pozsonyi vár első ispánja által is viselt régi személynévből származik. Mai szlovák neve, a „Bratislava” egy XIX. századi szlovák történész hibás felfedezéséből ered.
Érdekes dolog még a mai Szlovákia fővárosával, Pozsonnyal kapcsolatban, hogy 1910-ben nemhogy a szlovákok lettek volna többségben a városban, de még csak a második helyet sem töltötték be a város nemzetiségi arányait illetően. Pozsony város lakosságának arányai a következők voltak: 42% német, 41% magyar és csupán 15% szlovák. Mellesleg, még egy érdekes véletlen, hogy a magyarok aránya megyei viszonylatban is nagyjából ennyi volt, ott azonban a német és szlovák lakosság aránya éppen fordítottan alakult, mint a városban.
A nagyrészt síkvidéki Pozsony vármegyét két hosszúkás természeti képződmény tette változatosabbá: egyrészt a Kis-Kárpátok vonulata, másrészt pedig a Kis-Duna. Utóbbi fogta közre nagy „testvérével”, a Dunával azt a sík, színtisztán magyarok lakta földterületet, melyet Csallóköznek nevezünk, és amit a középkorban természeti értékei és termékeny talaja miatt „Aranykert”-nek is hívtak. Nem véletlen, hogy az első világháború után a csehszlovákoknak feltétlen szükségük volt az újonnan létrejövő országuk éléstáraként funkcionáló Csallóközre; még az sem jelentett problémát, hogy szinte 100%-ig magyarok lakták. A második világháború után a Csallóköz etnikai, gazdasági és ökológiai viszonyait a csehszlovák kormány drasztikusan felborította.
Pozsony városa mellett – ahol a magyar sereg 907-ben világraszóló diadalt aratott új hazája védelmében, és mely város évszázadokon át magyar koronázóvárosként és az országgyűlések színhelyéül (sőt, hosszú ideig fővárosként) is szolgált – Pozsony vármegye nevezetes városai közé tartozott a csallóközi Somorja és Dunaszerdahely, a viccesen aranyos nevű Malacka, és Nagyszombat is, ahol Pázmány Péter 1635-ben Magyarország első olyan egyetemét alapította, mely (budapesti jogutódja révén) az első máig fennálló és működő magyar egyetemmé vált.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése