Krasznahorka várának minapi tragikus leégéséhez kapcsolódva, honismereti cikk-sorozatomat e szomorú sorsú vár történetének elbeszélésével szeretném kezdeni. Noha a várban lévő műkincsek hála Istennek szinte mind megmenekültek – mintegy figyelmeztetve, hogy máskor óvatosabbnak kell lenni s hogy örülhetünk, hogy nem lett még nagyobb baj – a lángoló-füstölgő várról készült felvételek, a vár tetőzetének teljes megsemmisülése, a megrongálódott falak és kormos törmelékek képei mind-mind tudatosítják bennünk, hogy a magyar- és az egyetemes emberi kultúrát így is szörnyű veszteség érte…
Krasznahorka vára Gömör keleti szegletében, a Gömör-Tornai-karszt területén, Rozsnyótól néhány km-re keletre található.
A környezetéből bő száz méterrel kiemelkedő, ritkás növényzetű, meredek oldalú, kopár kis hegyre a Bebek család ősei építették fel várukat, 1300 körül. Ez vár még mindössze egy kb. 10 x 10 méter alapterületű öregtoronyból, valamint a torony É-ÉNy-i és D-DK-i sarkából kiinduló várfalból és az általa körülkerített várudvarból állt. Ez a masszív torony tehát a máig fennálló vár legrégebbi része. Még a XIV. század derekán tekintélyes palotaszárnnyal és újabb várfalakkal bővítették az erősséget.
A vár megépülése utáni első évtizedekben hosszas birtokjogi pereskedés tárgya volt a Bebek- és a Máriássy-családok között, míg végül a megegyezés értelmében az előbbi család tulajdonába került. A krasznahorkai uradalom és a Bebek-család egyik legmagasabb pozíciókba jutott tagja Bebek István volt, aki Nagy Lajos király idején, számos egyéb tisztsége után, egészen az 1360-1369 között általa betöltött országbírói hivatalig emelkedett.
Krasznahorka várát 1441-ben – Észak-Magyarország számos várához hasonlóan – az özvegy Erzsébet királynét támogató Jan Giskra huszitái foglalták el. Közel két évtizedig állt a cseh megszállók uralma alatt, mígnem Mátyás király hadai visszafoglalták és visszaadták jogos tulajdonosainak, a Bebek-családnak.
A család hírnevét a XVI. században – igencsak negatív módon – Bebek Ferenc öregbítette. Bebek Ferenc a mohácsi vész utáni időszak egyik legaljasabb köpönyegforgatója volt, aki hol a Habsburg-, hol a Szapolyai-uralkodó pártjára állt, aszerint, hogy éppen melyik oldaltól várhatta hatalmi- és anyagi igényeinek nagyobb mértékű kielégítését. A gátlástalan főúr gömöri tartózkodásai alatt rablólovag társával rendszeresen zsarolta és fosztogatta a vidék lakosságát, a környék ellopott harangjaiból pedig ágyúkat öntetett (e bronzágyúk közül sok ma is megtekinthető Krasznahorkán), valamint a krasznahorkai várban berendezett titkos pénzverdében hamis pénzt veretett. (A pénzhamisításért bűntársát később kivégezték – állítólag maga Bebek Ferenc gondokosodott róla, hogy bűntársát eltegyék láb alól…) A főúr hit tekintetében ugyanilyen elvtelen volt: hol a törökökhöz fordult, hol a protestánsokat védelmezte, hol pedig a katolikusokat támogatta – „természetesen” mindig mások kárára. Azonban azt sem tagadhatjuk el tőle, hogy a folyamatos átállásai miatt innen-onnan érkező támadások elhárítása érdekében ő építette ki Krasznahorka várának új védelmi rendszerét, mely a vár történetének talán legjelentősebb bővítése volt. Bebek Ferenc garázdálkodása 1558-ban ért véget: miután a török szultánnál megpróbálta elérni, hogy megtegyék Erdély kormányzójává, hazatérése után – szerintem teljes joggal – hazaárulónak nyilvánították és meggyilkolták. Fia 1567-es halálával a Bebek-család férfiága kihalt, a krasznahorkai vár pedig a koronára szállt.
Sűrű várkapitány-váltásokat követően, az 1570-es évek derekán az Erdélyből menekülni kényszerült Andrássy Péter kapta zálogba. Az új várkapitánnyal kezdetét vette Krasznahorka várának legendás korszaka, az Andrássyak közel négy évszázados uralma. Noha az Andrássyak gyakorlatilag ekkortól kezdve irányították a várat, sokáig még ténylegesen nem birtokolták, „csak” az öröklődő várkapitányi tisztség volt az övék. A krasznahorkai vár és a hozzá tartozó uradalom örökös tulajdonjogát a királytól végül 1642-ben kapta meg Andrássy Mátyás.
A XVI-XVII. század során az Andrássyak a várat késő reneszánsz palota-erődítménnyé alakították, újabb építményekkel és az úgynevezett alsóvárral bővítették. Az Andrássy-család azonban igazán jelentős mértékben már nem bővítette az erődítmény méretét – ezt igazából nem is tehette, mivel a hegycsúcsot már teljesen „benőtte” a vár, és a meredek lejtők megakadályozták további „terjeszkedését”.
Bocskai István és Bethlen Gábor Habsburg-önkény elleni hadjáratainak idején Krasznahorka vára – tisztességes magyar várként – önként, harc nélkül megnyitotta kapuit az érkező magyar seregek előtt. Nem így I. Rákóczi György hadjáratakor, amikor a Habsburg uralkodóhoz maradt hű – ami szintén érthető, ha belegondolunk, hogy e hadjárat idején még alig két éve volt csak ténylegesen az Andrássyak tulajdonában a vár, akik a „friss” adományért nyilván hálásak voltak a királynak.
Alighanem ezután következett Krasznahorka várának legdicsőségesebb, emlékezetes időszaka, a vár központi szerepben tündöklésének és a kuruc mozgalmaknak a kora. Mivel az Andrássy-család ebben az időszakban aktívan kivette részét a török- és protestánsellenes küzdelmekből a Habsburg császár oldalán, az uralkodó 1676-ban a család bárói rangra emelésével jutalmazta őket. Minthogy ekkoriban többnyire az Andrássy-család tagjai töltötték be Gömör vármegye főispáni tisztségét is, és Krasznahorka vára igen biztonságos helynek számított, ezért 1676 és 1719 között számos alkalommal tartották itt Gömör megye nemesi közgyűléseit.
1678-ban Thököly Imre ugyan nem tudta rávenni tulajdon sógorát, Andrássy Miklóst, hogy nyissa meg előtte a vár kapuit, néhány évvel később, az 1680-as évek derekán, rövid időre mégis kuruc kézre került az erősség.
A Rákóczi-szabadságharc − mely visszatekintve kétségtelenül Krasznahorka várának legendás időszaka volt – erősen megosztotta az Andrássy-családot. Andrássyak harcoltak kuruc és labanc oldalon is, sőt, ennek a konfliktusnak lett következménye a család két ágra szakadása is – az idősebb testvér-féle „betléri-ágra” és a fiatalabb „monoki-ágra”. Maga Krasznahorka vára a szabadságharc alatt szinte mindvégig (1703 őszétől 1710 őszéig) kuruc kézen volt. 1703-ban Krasznahorka helyőrsége örömmel csatlakozott a Habsburg-elnyomás elleni küzdelemhez, így a vár innentől kezdve a kurucok egyik fontos központja volt. A várban maga II.Rákóczi Ferenc fejedelem is eltöltött jónéhány napot és egy ideig itt tartotta házi őrizetben a parancsának ellenszegülő Forgách Simon kuruc generálist is. Krasznahorka „büszke vára” még akkor is a kurucok kezén maradt, amikor pedig tulajdonosa, Andrássy István átpártolt a labancokhoz: a várához visszatérő „várurat” ágyútűzzel zavarta el saját testvére a falak alól.
De ugyancsak ebbe az időszakba nyúlik vissza Jókai egyik híres regénye, „A lőcsei fehér asszony” története, mely a címszereplő személyen és városon kívül Krasznahorka várát és az Andrássy-család számos tagját is megjeleníti. A műben Andrássy István felesége, Serédy Zsófia is szerepel, akinek természetes módon mumifikálódott (háromszáz éves) holtteste mind a mai napig látható a várban, egy üvegkoporsóban…
Köszönhetően annak, hogy az Andrássy-család egyes tagjai mindvégig császárhűek maradtak, Krasznahorka vára szerencsére elkerülte a magyar várak legtöbbjének szomorú sorsát, és így a Rákóczi-szabadságharc után nem robbantották fel.
A XVIII. század közepétől az Andrássy-családnak már egyetlen tagja sem lakott többé életvitelszerűen a várban, csupán időnként látogattak ide, egyébként pedig csak a szolgáló személyzet lakott itt és tartotta rendben.
1817-ben egy villámcsapás következtében kigyulladt és leégett, ám mivel az Andrássyak számára a vár fontos családi jelképnek számított, ezért később helyreállították.
A XIX-XX. század fordulóján Andrássy Dénes gyönyörűen felújíttatta a várat, majd vármúzeumot rendezett be benne (melynek megvalósításához egyébként már elődei is hozzákezdtek), ami így már több mint egy évszázada tárja a látogatók elé Krasznahorka várának és az Andrássy-családnak a történetét. A vármúzeum gyűjteménye elsősorban fegyverekből áll, de rengeteg festmény, bútor, hangszer és sok egyéb tárgy és emlék is részét képezi.
A vár udvarán a Lánchíd egy láncszeme is megtalálható, mely arra emlékeztet, hogy a főváros első és legnevezetesebb hídjának elemeit egykor az Andrássyak gömöri vasgyárai szállították.
1945-ben aztán, a háború végén, az Andrássyaknak el kellett hagyniuk ősi fészküket, a várat és az egész uradalmat államosították, s ezzel az Andrássyak négyszáz éves története Krasznahorkán véget ért…
A várhegy alatt a várral egy időben kialakult kis település – Krasznahorkaváralja – birtokosai a vár mindenkori urai, tehát a Bebekek és az Andrássyak voltak. Krasznahorkaváralja hatszáz éven át szinte mindig színmagyar település volt. A nemzetiségi arányok napjainkra azonban nagyjából a következőképp alakultak: 55% magyar, 25% cigány, 20% szlovák.
A Felvidék nem szenved hiányt meredek hegyormokon őrködő lenyűgöző várakban és várromokban, azonban a Rozsnyói-medencét büszkén végigmérő Krasznahorka vára ezek közül is kiemelkedik jellegzetes, pompás formájával. Na meg azzal a kurucos múlttal és bús hangulattal, amit áraszt magából. És aki már hallott ezelőtt is Krasznahorka váráról, annak elsőként alighanem az a fájdalmas hangú, mégis gyönyörű dal jut eszébe, melyet egy Andrássy-feleség szerzett II.Rákóczi Ferenc és bujdosó társai hamvainak 1906-os hazaszállítása alkalmából:
Krasznahorka büszke vára,
ráborult az éj homálya.
Magas tornyán az őszi szél
régmúlt dicsőségről mesél.
Rákóczinak dicső kora
nem jön vissza többé soha.
Harcosai rég pihennek
a bujdosó fejedelemnek.
A toronyból késő este
tárogató nem sír messze.
Olyan kihalt, olyan árva
Krasznahorka büszke vára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése