Kedves Látogató!

Ezt az oldalt a magyar történelem és a térképészet összekapcsolásával, ismeretterjesztés céljából hoztam létre. Úgy gondolom, hogy a történelmi események, személyek, nemzetünk természeti- és kulturális értékei mind-mind kisebb-nagyobb (és több-kevesebb) földrajzi helyekhez kapcsolódnak. Bár ezeket az eseményeket és embereket többnyire lehetséges földrajzi környezetüktől elválasztva is tárgyalni, véleményem szerint nem érdemes. Hiszen éppen ezek az események, személyek és nevezetességek által lesz színes, telik meg tartalommal a földrajzi tér, ahogy fordítva is igaz: a helyek egyedi jellemzői, a földrajzi környezet is mindig hozzáad valamit a nevezetes (szellemi és fizikai) emlékekhez. Nem kartográfia-történeti oldalt szeretnék szerkeszteni, csupán egy olyan történelmi oldalt, mely elsősorban térképek alapján, vagy legalább hozzájuk kapcsolódva, a földrajzi környezetre és a topográfiára hangsúlyt helyezve tárgyalja a magyar történelem néhány eseményét, mozzanatát. Ezt egy-egy rendszeres, hosszabb-rövidebb bejegyzés formájában képzelem el, melyek révén az olvasó alaposabban megismerheti hazánkat, a Kárpát-medence történelmét és földrajzát.

2011. március 12., szombat

Az Erdélyi Fejedelemség

Erdély kincsei – Kézművesipar

Múltkor áttekintettük a XVII. század első felében virágzó erdélyi gazdaság bizonyos lényeges részeit: az erdélyi kereskedelem legértékesebb árucikkeit és fő kereskedelmi irányait, harmincadhelyeit, a fejedelemség legjelentősebb bányakincseit és azok fontosságát, valamint fő lelőhelyeiket. A XVII. századi erdélyi gazdaság szemléjét most a fejedelemség kézművesiparának bemutatásával folytatjuk.
Mint azt már múltkor is láthattuk, az Erdélyi Fejedelemség értékes árucikkei közé tartoztak a különféle állatbőrök. Ezek igazából Erdély bármely részéből származhattak, hiszen az egész fejedelemségben virágzott a bőripar és szűcsmesterség, ahogy jól fejlődött a vargák és kesztyű-készítők munkája is, de a posztó- és szabóipar is fellendült Erdély teljes területén.
Jóval könnyebb egyes településeket kiemelnünk, ha az erdélyi papírgyártásról beszélünk. A könyvnyomtatás elterjedésével természetesen Erdélyben is megnőtt a papírszükséglet, illetve az ország háromfelé szakadása után igény formálódott önálló erdélyi papírmalom alapítására is. Erdélyben azonban sosem alakult ki olyan széles körben elterjedt és fejlett papíripar, mint a Felvidéken. Illetve az Erdélyi Fejedelemség papíriparának a sorsa is elég szerencsétlenül alakult, ugyanis a XVI-XVII. századi papírmalmai rendszerint csak pár évtizedig tudtak működni, aztán különféle rablóhadak felgyújtották őket újra és újra. Erdélyben a XVI. század folyamán először az erdélyi könyvnyomtatás akkori központja Brassó, majd Kolozsvár mellett épült papírmalom, kicsit később pedig Talmácson. Ezek a papírmalmok azonban Bethlen Gábor uralkodásának idejére nagyrészt mind el is pusztultak. Újabb papírmalmok alapítása azonban kivételesen nem is az ő nevéhez, hanem inkább I.Rákóczi György fejedelemhez kötődnek. Az ő uralma alatt épült papírmalom Lámkeréken és Görgényszentimrén.
Azt talán mondanom sem kell, hogy az erdélyi, különösen a székely fafaragás, valamint a különféle kerámiatárgyak már ekkor is ragyogó hírnévnek örvendtek, mint ahogy ma is híresen szépek az Erdély számos tájáról származó ilyen kézműves termékek. A korabeli Erdély főbb fazekasközpontjai közé tartozott például Korond és Székelyudvarhely. Az erdélyi kézművesség másik különlegességei a székelykapuk, melyek nyilván a Székelyföldön voltak a legnépszerűbbek és ma is ott a legelterjedtebbek.
A színvonalas erdélyi üveggyártás meghonosítása Bethlen Gáborhoz kapcsolódik. Az Olt mentén lévő több faluban is alapított üvegfúvó műhelyeket, melyek közül Porumbákon létesült az Erdélyi Fejedelemség legmeghatározóbb üveghutája. A fejedelem ide muranói üvegfúvókat hívott meg dolgozni (Murano a korabeli Európa legjelentősebb üvegtermelője volt, és bár ma már nem világelső, hírneve még mindig irigylésre méltó), akik noha alig egy évtizedig dolgoztak itt, ez az idő elegendő volt ahhoz, hogy a helyi lakosság eltanulja mesterségüket.
Fegyvergyártás és ágyúöntés együttesen folyt Brassóban, Gyulafehérváron és Besztercén, de a fő fegyver- és vaseszköz-gyártó települések közé tartozott a vasércbányászatáról is híres Torockó és az erdélyi szászok központja, Szeben is.
Az Erdélyi Fejedelemség jelentősebb pénzverdéi Szebenben, Kolozsváron és Gyulafehérváron működtek. Varázslatos tanúi e kornak az erdélyi fejedelmek által veretett és esetenként máig fennmaradt arany- és ezüstpénzek.
Erdély korabeli iparának és művészetének képéhez természetesen még rengeteg más, nem említett terület is tartozott: a váraktól és úri kastélyoktól kezdve, a paraszti házakon és hétköznapi díszítményeken át a legkülönfélébb iparművészeti tárgyakig és az alapból művészeti célokat szolgáló alkotásokig. Ez az áthajlás az ipar és a művészetek között azonban már megint egy újabb érdekes témához, a korbeli kultúrához vezetne…
Az eddigiekből is láthattuk, bármily felületesen is érintettük csak az említett ágazatokat, hogy a XVII. század első felében milyen csodálatos virágzást ért meg az Erdélyi Fejedelemség gazdasága és kézművesipara. Mindezt annak ellenére, hogy két nagyhatalom közé volt beszorítva, kiszolgáltatva nagyobb politikai erőknek és folyamatoknak, egy szétszakított ország egyetlen darabjaként.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése