Kedves Látogató!

Ezt az oldalt a magyar történelem és a térképészet összekapcsolásával, ismeretterjesztés céljából hoztam létre. Úgy gondolom, hogy a történelmi események, személyek, nemzetünk természeti- és kulturális értékei mind-mind kisebb-nagyobb (és több-kevesebb) földrajzi helyekhez kapcsolódnak. Bár ezeket az eseményeket és embereket többnyire lehetséges földrajzi környezetüktől elválasztva is tárgyalni, véleményem szerint nem érdemes. Hiszen éppen ezek az események, személyek és nevezetességek által lesz színes, telik meg tartalommal a földrajzi tér, ahogy fordítva is igaz: a helyek egyedi jellemzői, a földrajzi környezet is mindig hozzáad valamit a nevezetes (szellemi és fizikai) emlékekhez. Nem kartográfia-történeti oldalt szeretnék szerkeszteni, csupán egy olyan történelmi oldalt, mely elsősorban térképek alapján, vagy legalább hozzájuk kapcsolódva, a földrajzi környezetre és a topográfiára hangsúlyt helyezve tárgyalja a magyar történelem néhány eseményét, mozzanatát. Ezt egy-egy rendszeres, hosszabb-rövidebb bejegyzés formájában képzelem el, melyek révén az olvasó alaposabban megismerheti hazánkat, a Kárpát-medence történelmét és földrajzát.

2010. szeptember 10., péntek

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc

Kiss Ernő és a délvidéki harcok első szakasza

1848. A magyar szabadságharc kitörésének évében járunk.
Azt viszont talán nem mindenki tudja, hogy a szabadságharc tényleges kitörése és a pákozdi csata előtt is jócskán voltak harci események; melyek próbára tették magyarok elszántságát. Ilyen harci cselekmények voltak a délvidéki harcok 1848 nyarán, melyek a szabadságharc alatt is végig folytatódtak.
A bécsi udvar felhasználta az elégedetlenkedő nemzetiségieket a szabadságukért küzdő magyarok ellen. Ahogy már a Rákóczi-szabadságharc alatt is, úgy 1848-ban is sikerült a szerbeket fellázítani „otthont adóik”, a magyarok ellen. Csakhogy ekkoriban a szerb felkelők jóval kíméletlenebbek voltak, mint 140 évvel korábban. A több mint 20-30 ezer fős szerb felkelők legfelkészültebb részét a rác határőrök alkották, de hozzájuk csatlakoztak még a szerb lakosságból a népfelkelők, valamint az anyaországból átjött önkéntesek. Érdekesség, hogy a párszáz évvel korábban oly hírhedt rác lovasságnak ekkor már nyoma sem volt, méghozzá annyira nem volt, hogy a szerb felkelők jóformán egyáltalán nem is rendelkeztek lovassággal. Az így összeállt – gyakran szedett-vedett – felkelők, a Habsburg-udvar támogatásával, támadást indítottak nemcsak a magyar katonák, de a nem-szerb lakosság ellen is. Falvakat támadtak meg és gyújtottak föl, tömeges kegyetlenkedéseket, mészárlásokat csaptak és terrorban tartották az ártatlan lakosságot.
A kezdeti időszakban, a délvidéki harcok főparancsnoka magyar részről Kiss Ernő ezredes volt, akinek a nevéhez fűződik például az egyik első jelentős siker a szerbek elleni harcban, amikor is csapatai elfoglalták a Perlasz melletti szerb tábort. A Bánságban zajló harcok váltakozó sikerrel folytak, Kiss Ernő 1849 januárjáig vett ezekben részt, mígnem feladatát a jóval keményebb ellenfélnek bizonyuló Perczel Mór vette át, aki egyébként Kiss Ernővel ellentétben, a szerbek kegyetlenkedéseit ugyanolyan kíméletlenséggel torolta meg, mint ahogyan azok sanyargatták a magyar lakosságot.

Az aradi tizenhármat gyakran emlegetik annak ékes példájaként, hogy nem magyar származású emberekből is lehetnek igaz magyar hazafiak. Ez így igaz. Azonban mártírjaink neveinek sorolása közben, sokakat megtéveszt egy-egy név hangzása, így például Kiss Ernőé, akire az illető esetleg rávágja, hogy „na ő viszont színmagyar származású volt!” Nos, Kiss Ernő egy dúsgazdag örmény eredetű család sarjaként született, 1799. június 13-án, Temesváron. (Pesten megtekinthető egyébként az örmény kisebbség által állított emléktáblája is.)
1818-ban hadapródként kezdte katonai pályafutását. Az 1840-es évek derekán a parancsoksága alatt álló huszárezredben szolgált, többek közt, Nagysándor József és Vécsey Károly is.
1848 tavaszán Kiss a Bánságban állomásozó alakulatával már a kezdetektől fogva részt vett a fellázadt szerbek elleni harcokban. Legnevezetesebb hadi sikere talán a perlaszi szerb tábor bevétele volt, 1848 szeptemberének elején. Októberben őt léptették elő elsőként honvéd tábornokká. A bánsági hadtest parancsnokaként – kisebb megszakításokkal – 1849 januárjáig ő irányította a szerbek elleni hadműveleteket; katonai képességei azonban nem álltak arányban a feladat nagyságával. Pancsovai veresége (1849. január 2.) után parancsnokságáról leváltották, ezt követően Debrecenbe ment, ahol az adminisztratív feladatokat ellátó Országos Főhadparancsnokság vezetését vette át.
Május második felében, rövid ideig, hadügyminiszter-helyettesként is működött. Kiss Ernőt a szabadságharc legelegánsabb tábornokának tartották, emellett híres volt bőkezűségéről is. Még ezredesi évei alatt is többször adott kölcsönt társainak, adósai közé tartozott állítólag akkori parancsnoka, Haynau altábornagy is…
A világosi fegyverletétel után az osztrák hadbíróság halálra ítélte. Az aradi tizenhárom vértanú azon négy „szerencsés” tábornoka közé tartozik, akiknek golyó általi halál lett a sorsa. Kivégzésekor szemét nem engedte bekötni, és mivel az első sortűz nem végzett vele, csupán a vállába fúródott golyó, ezért saját felszólítására a tanácstalan kivégzőosztag egyik tisztje lépett oda hozzá és közvetlen közelről lőtte fejbe az ötvenéves tábornokot.


Kiss Ernő

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése