Magyarország az I.világháborúban

A gorlicei áttörés

Magyarország az első világháborúban – vagy ahogy a korban nevezték: a „Nagy Háborúban” – az Osztrák-Magyar Monarchia részeként vett részt. Az emberiség addigi történelmének legnagyobb fegyveres konfliktusát nyugaton abszolút állóháború jellemezte. Az addig soha nem látott méretű hadseregek lövészárkokban, szögesdrótok és torlaszok mögött várták állandó feszült figyelemmel az ellenség rohamait, hogy a támadókat aztán fedezékeikből, modern, irtózatos pusztítást végző fegyverekkel lemészárolják. A keleti fronton – tehát ahol Magyarország erőinek döntő többsége harcolt – némileg más volt a helyzet. A keleti hadszíntér jóval nagyobb kiterjedtsége, illetve a nyugat-európaihoz képest elmaradottabb haditechnika miatt az itteni frontok jelentősen mobilabbnak bizonyultak. Bár a harcok jellegét általában itt is az állásháború és lövészárkok jellemezték, sokkal több esély volt a támadó hadműveletek sikerére is.
Ausztria-Magyarország egyedül nem bírt el a haditechnikailag fejletlen, ámde iszonyatos túlerőben lévő orosz „gőzhengerrel”, így a háború első évében csapatai kiszorultak Galícia majdcsak teljes területéről, 1914 végén pedig már Magyarország észak-északkeleti vidékeire (pl.: Bártfa, Uzsoki-hágó) is be-betörtek az oroszok.
Az osztrák-magyar és a német hadvezetés az év végén megállapodott, hogy a következő évben a háború súlypontját áthelyezik a keleti frontra. A közvetlen cél az oroszok kiszorítása volt a Kárpátok előteréből és Galíciából. A januártól márciusig tartó offenzívák azonban csak részsikereket értek el. Eközben az oroszok által már fél éve ostrom alatt tartott Przemyśl védői is végleg kimerültek, utolsó kitörési kísérleteik is kudarcot vallottak, ezért márciusban megadták magukat. Az oroszok, a győzelemmel felszabadult erőiket is bevetve újabb támadást indítottak Magyarország ellen, amelyet a Monarchia erői szívós ellenállás árán kivédtek.
Szövetségese tehermentesítése érdekében a német hadvezetés döntött egy nyugat-galíciai áttörésről, aminek megvalósítására 1915 májusában érkezett el az idő. A központi hatalmak a Gorlice és Tarnów közötti szakaszon igen jelentős erőket vontak össze. A német és monarchiabeli hadosztályokból létrehozott 11. német hadsereg és a 4. osztrák-magyar hadsereg összesen 357 000 felsorakoztatott katonát és 1700 löveget jelentett, August von Mackensen parancsnoksága alatt. A velük szemben álló 3. orosz hadsereg 219 000 főt és 680 löveget számlált.
Az áttörés 1915. május 2-án reggel vette kezdetét. A központi hatalmak támadása négy órás tüzérségi előkészítéssel kezdődött, melynek intenzitása és pontossága a keleti hadszíntéren addig ismeretlen volt, ezért fontos szerepe lett a gorlicei áttörés sikerében. Miután a tüzérség letarolta az orosz állások egy jelentős részét, délelőtt megindult a gyalogság rohama is. Az osztrák, magyar és német erők egy 40 km-es szakaszon áttörték az orosz hadsereg arcvonalát és az ellenséget estére 4-5 km-rel hátraszorították. A következő két napon a többi orosz állást is elfoglalták a központi hatalmak csapatai, ezzel az áttörés bravúros győzelemmel ért véget, az orosz arcvonal pedig szétfoszlott.
Az áttörés sikerét követően megkezdődött a visszavonuló ellenség üldözése. A felbomlóban lévő orosz frontot 10 nap alatt 100 km-rel szorították vissza. Az osztrák-magyar és német csapatok sorra foglalták vissza a galíciai városokat, erődítményeket: Jaroslau, Przemyśl, Lemberg, Stanislau is újra a Monarchia kezére került. Július közepén pedig a teljes keleti fronton megindult a központi hatalmak előrenyomulása, Lublin és Varsó elfoglalása után a központi hatalmak katonái mélyen benyomultak Oroszország területére. Szeptemberre a front végül az áprilishoz képest helyenként közel 4-500 km-rel keletebbre stabilizálódott, Riga és a román határ között. A május 1-től október 1-ig terjedő időszakban az oroszok bőven több mint 2 millió katonát veszítettek, míg a Monarchia negyedennyit sem. Az emberekben bőséges utánpótlással rendelkező Oroszországot azonban a győzelmek és fájdalmas áldozatok árán sem sikerült egyelőre különbékére kényszeríteni, így a központi hatalmak legfőbb célja nem valósult meg.
Azon azonban ez mit sem változtat, hogy a gorlicei áttörés és az azt követő 4-5 hónap az első világháború teljes időtartama során a központi hatalmak legnagyobb katonai sikere volt
A Nagy Háborúban az Osztrák-Magyar Monarchia és azon belül Magyarország számára is a legfőbb hadszíntér az orosz front volt. Ezen a fronton zajlottak a legnagyobb hadműveletek s csaptak össze a főerők. A galíciai harcokban különösen kitűnt a gyorsan mozgó magyar huszárság, félelmetes hírnévre téve szert az ellenség körében. A lovasság alkonyán – lényegében az utolsó alkalommal, amikor a lovasság még fontos tényező lehetett egy csatában – a honvéd lovasság még egyszer örök dicsőséget szerzett a magyar huszárságnak. Ahogy gyalogos katonáink is vitézül harcoltak, róluk sem szabad megfeledkeznünk. Hogy a végső győzelmet nem értük el, az nem hősiesen küzdő magyar katonáinkon múlott, ők mindent megtettek. Hazájuk dicsősége és nemzetük védelme érdekében addig soha nem tapasztalt számban adták életüket. Rájuk kényszerített, ámde mégis bátran vállalt és elszántan végigharcolt küzdelmük és hősi haláluk tragédiája, hogy győzelmük ellenére Magyarország mégis óriási vereséget szenvedett e háború következtében. Emlékezzünk tisztelettel a hősi halált szenvedett magyar vitézekre!