Kedves Látogató!

Ezt az oldalt a magyar történelem és a térképészet összekapcsolásával, ismeretterjesztés céljából hoztam létre. Úgy gondolom, hogy a történelmi események, személyek, nemzetünk természeti- és kulturális értékei mind-mind kisebb-nagyobb (és több-kevesebb) földrajzi helyekhez kapcsolódnak. Bár ezeket az eseményeket és embereket többnyire lehetséges földrajzi környezetüktől elválasztva is tárgyalni, véleményem szerint nem érdemes. Hiszen éppen ezek az események, személyek és nevezetességek által lesz színes, telik meg tartalommal a földrajzi tér, ahogy fordítva is igaz: a helyek egyedi jellemzői, a földrajzi környezet is mindig hozzáad valamit a nevezetes (szellemi és fizikai) emlékekhez. Nem kartográfia-történeti oldalt szeretnék szerkeszteni, csupán egy olyan történelmi oldalt, mely elsősorban térképek alapján, vagy legalább hozzájuk kapcsolódva, a földrajzi környezetre és a topográfiára hangsúlyt helyezve tárgyalja a magyar történelem néhány eseményét, mozzanatát. Ezt egy-egy rendszeres, hosszabb-rövidebb bejegyzés formájában képzelem el, melyek révén az olvasó alaposabban megismerheti hazánkat, a Kárpát-medence történelmét és földrajzát.

2010. október 17., vasárnap

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc

Vécsey Károly és 1849 októbere

Nemrég, tizenegy napja emlékeztünk meg a 161 éve, október 6-án kivégzett vértanúinkról. A megemlékezés azonban most is ugyanolyan aktuális, hiszen az 1849-es év októberét nyugodtan nevezhetnénk teljes egészében a megtorlás hónapjának…
A magyar seregek fegyverletétele után szinte mindenki – a bécsi udvar nagy része, az orosz cár, a nyugati nagyhatalmak, stb. – az enyhe büntetés mellett foglalt állást; számtalan jelentős vezető, a külföldi közvélemény és kormányok, a teljes amnesztiát javasolták. Mellettük szólt az is, hogy a magyarok kíméletesen bántak az elfogott császári tisztekkel. A sokszor vereséget szenvedett és megfutamított osztrák seregek vezetőségének egy része azonban véres megtorlásokra szomjazott, őket támogatta a magyarellenes Zsófia főhercegnő is. Sajnos végül az ő akaratuk érvényesült és Haynau, a „bresciai hiéna” szabat kezet kapott a legyőzöttek feletti ítélkezésben. Haynau közel egy éves rémuralmának az eredménye 120 kivégzett, 1200 bebörtönzött és 40-50000 idegen földekre vezényelt kényszersorozott lett. Csak október folyamán, a tizenhárom aradi vértanún kívül, kivégezték még Battyhány Lajost, az első magyar miniszterelnököt, számos, a hazájához a halálig hű politikust: Jeszenák Jánost, Csány Lászlót, Szacsvay Imrét, Perényi Zsigmondot, vagy a katonai vezetők közül: Kazinczy Lajost [akiről múltkor egy cikkel emlékeztünk meg]; és még sok más jeles hazafi halt vértanúhalált vagy szenvedte el más módon a véres megtorlást…

Az Aradon kivégzett tábornokok egyike volt gróf Vécsey Károly.
Vécsey Károly 1807-ben, más adatok szerint 1809-ben született, Pesten. Megint más adatok szerint jóval korábban, 1803-ban látta meg a napvilágot, mégpedig lengyel földön. Lovassági tábornok apja a magyar nemesi testőrség utolsó parancsnoka volt, a Habsburg-dinasztiához való hűség így természetesnek számított családjában.
Vécsey Károly tanulmányait a bécsi Theresianumban végezte; 1820-tól hadapródként, először dragonyos-, később pedig egy huszárezredben szolgált, ahol parancsnoka későbbi vértanútársa, Kiss Ernő volt.
Vécsey 1848 tavaszán már több éve őrnagy volt, ezrede pedig azok közé tartozott, melyek tisztikara a legnagyobb arányban vett részt a rövidesen kirobbanó szabadságharcban. Maga Vécsey is a kezdetektől részt vett a délvidéki harcokban; kötelességeinek precíz teljesítése miatt hamarosan ezredessé léptették elő, és alakulata parancsnokává nevezték ki. Feladatát továbbra is a Bácskában teljesítette, decemberben immár tábornokká nevezték ki. 1849 januárjában néhány társával együtt sikeresen akadályozta meg, hogy a bácskai hadtest néhány tisztje – arra hivatkozva, hogy a királyra tett eskü a fontosabb a magyar alkotmányra tett eskünél – felbomlassza a hadtestet.
1849 márciusának elején Vécsey Károly és Damjanich János megindította a magyar ellentámadást Szolnoknál, maga az ütközet pedig fényes magyar győzelemmel végződött. A dicsőségen sajnos a két vezető összeveszett, ami olyan súlyos veszekedéssé fajult, hogy a két tábornok nem maradhatott ugyanannál a hadtestnél a továbbiakban.
Áprilistól Vécsey az Aradot ostromló hadtest parancsnoki posztját kapta meg, a győzelem után pedig Temesvár erődjét zárta körül csapataival.
Vécseyt katonái szerették, mivel róluk minden szempontból, körültekintően gondoskodott; a felső vezetés viszont nem mindig nyilatkozott elismerően hadvezéri képességeiről.
Az augusztus 9-i, végzetes temesvári csata után Vécsey hadteste fedezte a magyar fősereg visszavonulását. Rövidesen azonban elszakadt Bem tábornok – akivel egyébként korábban szintén összeveszett – seregétől, és kijelentette, hogy a Maroson átkelve, Görgei seregével kíván egyesülni. A „szakadásra” Bem állítólag csak annyit mondott Vécseynek: „Rendben van tábornok úr! Menjen ön. Különben meg kell mondanom, hogy az osztrákok fel fogják önt akasztani!” A világosi fegyverletétel hírére Vécsey felbomló-félben lévő hadteste is megadta magát az oroszoknak, akik néhány nap múlva átadták Vécseyt az osztrák hatóságoknak.
A vérszomjas ítélethozók – többek közt Vécsey saját apjának kérésére –
talán a legkegyetlenebb sorsot szabták ki Vécsey Károlyra: október 6-án utolsóként akasztották fel, így végig kellett néznie tábornok társai kivégzését. Mivel már nem volt kitől elbúcsúznia, ezért kivégzése előtt – bár életükben nem voltak jóban – odalépett az előtte felakasztott Damjanichoz, és megcsókolta halott társa kihűlő kezét…


Vécsey Károly

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése