Kedves Látogató!

Ezt az oldalt a magyar történelem és a térképészet összekapcsolásával, ismeretterjesztés céljából hoztam létre. Úgy gondolom, hogy a történelmi események, személyek, nemzetünk természeti- és kulturális értékei mind-mind kisebb-nagyobb (és több-kevesebb) földrajzi helyekhez kapcsolódnak. Bár ezeket az eseményeket és embereket többnyire lehetséges földrajzi környezetüktől elválasztva is tárgyalni, véleményem szerint nem érdemes. Hiszen éppen ezek az események, személyek és nevezetességek által lesz színes, telik meg tartalommal a földrajzi tér, ahogy fordítva is igaz: a helyek egyedi jellemzői, a földrajzi környezet is mindig hozzáad valamit a nevezetes (szellemi és fizikai) emlékekhez. Nem kartográfia-történeti oldalt szeretnék szerkeszteni, csupán egy olyan történelmi oldalt, mely elsősorban térképek alapján, vagy legalább hozzájuk kapcsolódva, a földrajzi környezetre és a topográfiára hangsúlyt helyezve tárgyalja a magyar történelem néhány eseményét, mozzanatát. Ezt egy-egy rendszeres, hosszabb-rövidebb bejegyzés formájában képzelem el, melyek révén az olvasó alaposabban megismerheti hazánkat, a Kárpát-medence történelmét és földrajzát.

2011. április 19., kedd

Magyar felfedezők és utazók

Kőrösi Csoma Sándor

Csoma Sándor 1784 – más kutatások szerint 1787 vagy 1788 – tavaszán született a Háromszék területén lévő Kőrösön, az ország délkeleti szegletében, egy szegény sorsú székely kisnemesi család hatodik sarjaként.
Tanulmányait a falu iskolájában kezdte, majd apja közbenjárásának köszönhetően sikerült elintézni, hogy neki ne kelljen székely határőr édesapja nyomdokaiba lépnie, hanem továbbtanulhasson a híres nagyenyedi kollégiumban. Már ekkor megfogalmazódott benne életcélja: felkutatni a magyarok őshazáját, és ősei ottani, homályba vesző múltját, történelmét. E nagy cél érdekében sajátította el sorra a különféle nyelveket, hogy eredeti forrásokból kutathasson és a nyelvismeret hiánya sehol ne szabhasson gátat felfedezéseinek. Nagyenyedi évei alatt a tanulás mellett kisebb munkákat is végzett, ebből fizetve taníttatása költségeit.
Tanulmányait kiváló eredményekkel zárta, javult anyagi helyzete, az alsóbb osztályoknak pedig megbecsült tanára lett. Megismerkedett a magyarság eredetével kapcsolatos elméletekkel és az azokat képviselő tanárokkal, tudósokkal. Kőrösi Csoma Sándor az ujgur-rokonság elméletének adott igazat és elhatározta, hogy felkutatja a magyarok közép-ázsiai őshazáját, bebizonyítva, hogy a finnugor eredettel szemben/mellett a magyarok rokonait mégis valahol a hunok, avarok és ujgurok őshazája táján kell keresni.
1815-től, úgynevezett „angol ösztöndíjasként”, a németországi Göttingenben folytatta tanulmányait. Itt lehetősége nyílt rá, hogy megismerkedjen az ekkor virágzásnak induló orientalisztika legkiválóbb képviselőivel, nemzetközi hírű tudós professzoraival. Ekkor különösen a híres biblia- és keletkutató Johann Gottfried Eichhorn gyakorolt rá nagy hatást, tőle tanult arabul és törökül és ő hívta fel Sándor figyelmét arra (amiben tanárának egyébként igaza is volt), hogy az arab forrásokban valószínűleg számos utalást találhat a magyarok őstörténetét illetően.
1818-ban tért haza Erdélybe, hogy nemsokára kevés támogatói egyikének, Kenderesi Mihálynak köszönhetően Temesváron, majd Zágrábban elsajátítson több szláv nyelvet, melyet utazásaihoz és kutatásaihoz szükségesnek vélt.
Évtizedekig tartó felkészülés után, az oly rég óta tervezett nagy küldetése megvalósításához egy késő őszi napon érkezett el az idő. 1819 novemberének végén végleg búcsút vett hazájától, hogy nekivágjon áhított utazásainak, nagy álmának és felfedezze népe ősi hazáját és annak történelmét.
Nagyenyedről indulva, Erdélyt a Vöröstoronyi-szoroson keresztül hagyta el és Bukarestbe ment, ahonnan a következő év első napján indult tovább Szófiába. Plovdivon át Isztambulba tartott, oda azonban egy járvány miatt nem juthatott be, ezért Énoszba utazott, ahol vitorlásra szállt. Hajóval folytatta utazását. Khiosz (ma Híosz) és Ródosz szigetének érintésével elérkezett Alexandriába. Itt arab tudását akarta tökéletesíteni, azonban rövidesen Alexandriában is pestis járvány tört ki, ezért Kőrösinek távoznia kellett. Ismét hajóra szállt, és miután megjárta Ciprust, Bejrútot, Tripolit és Latakiát, szárazföldön folytatta útját gyalogszerrel és 1820. április közepén érkezett Aleppóba, ahol bő egy hónapot időzött. Innen kereskedőkaravánokhoz csatlakozva utazott át Urfán, Meriden és Moszulon, mígnem Bagdadba ért, ahol két hónapot töltött el. Úgy döntött, hogy arab kutatásai helyett ezúttal inkább közvetlenül a feltételezett őshazába megy. Innen Kermansahon és Hamadánon keresztül jutott el októberben Teheránba. Teheránban a brit nagykövet vendégszeretetét élvezve majdcsak öt hónapot töltött, ezalatt tökéletesítve angol és perzsa nyelvtudását. Biztonsági okokból kifolyólag Teheránban hátrahagyva iratait és könyveit, Buhara felé vette az irányt, azonban háborús körülmények miatt több mint egy fél évet kellett Meshedben vesztegelnie. Végül novemberben sikerült eljutnia Buharába, azonban pár napos tartózkodás után, tervezett útirányától eltérítve, kénytelen volt elhagyni a várost és egy karavánnal Bahlba utazni. Innen egyenesen folytatta útját, tovább délkelet felé, átkelt a Hindukus sok ezer méteres hegyvonulatain és elérkezett Kabulba, majd Pesavarba. Ekkoriban találkozott egy francia és egy olasz katonatiszttel, akikkel együtt vándorolt tovább Lahorba.
A Buharából Lahorig vezető délkeleti irányú kényszerpályája azonban nem tudta eltéríteni Kőrösi Csoma Sándort eredeti céljától. Feltett szándéka volt, hogy az eddigi útját is akadályozó, nyugatabbi háborús övezet megkerülésével – valószínűleg a Karakorum hegységen keresztül – elmegy Jarkendbe, ahonnan a Takla-Makán homoksivatagának nyugati részén át eljuthat fő úti céljához, Közép-Ázsiába. Dzsammu érintésével el is jutott Kasmír fővárosába, Szrinagarba, ahonnan folytatta viszontagságos útját Belső-Ázsiába. Azonban hamarosan be kellett látnia, hogy további útja európai ember számára nemcsak borzasztó veszélyes és nehéz, de túl költséges is lenne, így 1822 júniusában végül kénytelen volt visszafordulni Szrinagarba. Ekkor találkozott William Moorcroft angol utazóval, akitől megkapta az első Tibetről szóló könyv egy példányát, és aki, felismerve a magyar utazó rendkívüli nyelvérzékét, tibeti tanulmányokra ösztönözte Sándort, felvetve, hogy ha nem is jut el az ujgurokhoz, az addig ismeretlen tibeti irodalomban talán találhat a magyarok történetére vonatkozó utalást. Ez a találkozás döntő jelentőségű volt Kőrösi Csoma Sándor életében. Moorcroftot elkísérte Lehbe, ő maga pedig perzsa (közvetítő) nyelvtudása segítségével tibeti tanulmányokba fogott.
Nemsokára szerette volna tibeti nyelvtudását a hegyi kolostorokban elmélyíteni, tanulmányozva az ősi tibeti iratokat. Moorcroft segítségével – akinek brit politikai szempontból kapóra jött a tanulni vágyó magyar lelkesedése – 1823 nyarán eljutott a Zangla nevű tibeti falu hegyi kolostorába. (Állítólag ő volt az első európai aki eljutott ide.) Tizenhat hónapot töltött a szilkacsúcson álló kolostorban, nyomorúságos körülmények között, hidegben és minimális élelem mellett. Ez az időszak alatt azonban fanatikus elszántsággal vetette bele magát a tibeti irodalomba. Mestere, a helyi művelt és köztiszteletben álló láma tanítása alatt kiválóan megtanulta a nyelvet, számos tibeti könyvet átolvasott, megismerkedett a buddhista kultúrával és nagyrészt feldolgozta Tibet történelmét, földrajzát és irodalmát, valamint összeállított egy 30 000 szavas szójegyzéket, lefektetve ezzel későbbi munkásságának alapját.
Kőrösi a következő év őszén hagyta el Zanglát. Úgy volt, hogy a láma néhány napon belül követni fogja Szultánpurba, ahol folytatja tanítását egész télen át. Kőrösi azonban hiába várt napokat a lámára, az nem érkezett meg, és mivel tudta, hogy a télies idő miatt elzáródó hágók miatt immár nem is fog megérkezni, ezért csalódottan indult el Szabáthuba. Itt abban a hitben jelentkezett a brit katonai elöljárónál, hogy az már ismeri célkitűzéseit és útjának célját. Azonban ez nem így volt. A britek kémkedésre gyanakodva hónapokra feltartóztatták. Ezt az ellenséges viselkedést Kőrösi sosem felejtette el, ami érthető is, hiszen másfél évi emberfeletti munkája után igazán nem erre számított. Ezen felül a britek önéletrajzot és beszámolót kértek tőle útjának célját és tevékenységét illetően. Jelentésére csak hónapok múlva érkezett válasz, melyben az angolok végre felismerték Kőrösi utazásának felfedező jellegét és az ismeretlen tibeti kultúra feltárására tett célkitűzésének jelentőségét. Ettől kezdve már hivatalosan is a britek szolgálatában állt, és még egy csekély összegű támogatást is nyújtottak neki tevékenységének folytatásához. Rövid ideig a szabáthui angol kolónia társaságában élt, ahol azonban nem érezte túl jól magát. Mivel a brit hatóságok elégedettek voltak zanglai munkásságával, jóváhagyták kérését, hogy 1825 júniusában újra nekivághasson a Himalájának.
Visszaindult a nehéz hegyi terepen át tanítójához, akivel ezúttal a sárgasüvegesek rendjének phugtáli kolostorában folytatták a tanulást és kutatást. Tanítójának ekkor azonban valószínűleg más ügyei akadtak, ezért nem tudott sokáig Kőrösivel maradni. Kőrösi egészen 1827 elejéig folytatta kutatásait Phugtalban, ám itt nem volt túl eredményes, saját maga elvesztegetett időnek ítélte ott tartózkodását. Gyarapodott viszont olyan értékes kötetekkel, melyeket még a láma állított össze számára. Mivel azonban megbízatását a tibeti-angol szótár és nyelvtan elkészítésére nem tudta teljesíteni, a britek megvonták tőle az anyagi támogatást. Kőrösi jelezte, hogy szótárának végső összeállításához még nagyjából három évnyi kutatásra van szüksége. Az angolok végülis elfogadták ezt, ismét megállapítottak számára egy nagyon kis összegű havi támogatást, majd 1827 nyarán ismét útjára engedték.
Kőrösi tehát harmadszor is elvonult a Himalája hegyláncai közé, ezúttal Kanam kolostorába. Tanulmányai az itteni lámával rendkívül eredményesen és nyugodtan folytak. Még ha életkörülményei meglehetősen szerények is voltak, kitűnő egészségnek örvendett. Tudomást szerzett a tibeti buddhisták mesés országáról, mely az ujgurok földjén van és meg volt győződve róla, hogy a magyarság ősei fejlett kultúrájú népként onnan indultak el nyugat felé. 1829-ben meglátogatta egy brit katonaorvos barátja, aki aztán egy levelében részletesen leírta Kőrösi életkörülményeit. Kőrösi felemlegette még néha a szabáthui incidenst, valamit, hogy úgy érzi teljesen megfeledkeztek róla, de bízott benne, hogy ha elkészül munkája, akkor elégedettek lesznek vele. Brit barátja továbbította a híreket Kőrösi elkeseredéséről, mire az Asiatic Society járandóságának megemeléséről döntött, valamint érdeklődtek, hogy milyen könyvekre lenne szüksége. Megdöbbenésükre azonban, szegényes körülményei ellenére, Kőrösi támogatásukat visszautasította, mondván, hogy már munkája végénél jár, és ha eddig nem segítettek, akkor most már nincs rájuk szüksége. Az otthonról küldött pénzbeli adományokat pedig visszaküldte erdélyi iskolák támogatására.
Kőrösi Csoma Sándor 1830-ra elkészült nagy művével, teljesítette azt, amire ígéretet tett. Összeállította az első tibeti nyelvtant és tibeti-angol szótárt, elkészített egy buddhista terminológiát, valamint rengeteg anyagot gyűjtött a tibeti irodalomról. Végső búcsút vett Tibettől és a lámától, majd visszatért Szabáthuba, 1831-ben pedig Kalkuttába költözött. 1830-ban a Royal Asiatic Society választotta tagjává, három évvel később pedig a Magyar Tudós Társaság (MTA) is levelező tagjává választotta, 1834-ben pedig előbbi (Bengáli Ázsiai Társaság néven) tiszteletbeli tagjává tette meg. A következő tíz évet Kalkuttában töltötte, az Asiatic Society székházában élve. Művei kiadását készítette elő, valamint a Bengáli Ázsiai Társaság alkalmazásában könyvtárosként ő rendszerezte a több mint ezer kötetes tibeti iratgyűjteményt. A Társaság folyóiratában és évkönyvében rendszeresen jelentek meg publikációi, 1834 elején pedig megjelent két fő műve, a tibeti nyelvtan és a szótár. Utóbbi előszavában köszönetet mondott mindenkinek, aki útja során segítségére volt, megemlítette eredeti úti célját és azt, hogy szegénysége miatt mindig mások segítségére volt szorulva és hogy milyen okokból látott neki a tibeti kultúra tanulmányozásának. Megemlíti emellett, hogy melyek azok a felfedezései, melyek a magyarság őstörténetéhez és a magyarok távoli rokonaihoz kapcsolódhatnak, és amelyek alapján a jövőben esetleg érdemes lenne másoknak is kutatásokat végezni Belső-Ázsiában. Műveiből jópár példányt küldött haza Magyarországra is, megtakarított pénzéből pedig alapítványt létesített a kiemelkedő magyar diákok számára, illetve szétosztotta szülőfaluja és rokonsága között. Az 1830-as évek közepén pár éves tanulmányutat tett India északkeleti részében, ahol újabb nyelveket sajátított el, valamint a nyelvtudomány segítségével igyekezett megtudni valamit a magyar őshazáról. 1837 végén tért vissza Kalkuttába, ahol folytatta könyvtárosi és tudományos, kutatói tevékenységét, szinte remetei magányba vonulva. Ekkoriban látogatta meg Schöfft Ágoston festő, aki az egyetlen biztosan hitelesnek tekinthető portrét készítette Kőrösiről. Schöfft állítása szerint Kőrösit nem lehetett kizökkenteni tudományos lelkesedéséből és a tibetológia témaköréből, csupán egy témával: Magyarországról viszont szeretett beszélgetni és hallgatni az otthoni történeteket. Kőrösi egyébként ekkor már körülbelül 20 nyelven írt, olvasott és/vagy beszélt.
1842 februárjában Kőrösi még egyszer utoljára nekivágott eredeti célja megvalósításának és útra kelt észak felé. Ezúttal Tibet fővárosába, Lhászába tartott, hogy tanulmányozza a dalai lámák könyvtárát, magyar vagy ujgur vonatkozású írások után kutatva, illetve ezután továbbutazzon az ujgurok és a mongolok földjére. A Himalája lábánál fekvő trópusi dzsungeleken és folyókon való átkelés közben azonban maláriát kapott, Dardzsilingbe érve pedig a betegség ledöntötte lábáról és néhány nap múlva, 1842. április 11-én hajnalban végleg véget ért hosszú földi útja.
Itt is temették el, síremléke Dardzsilingben, a világ harmadik legmagasabb hegyének oldalában áll. Emlékét őrzi a kutatásai helyszínéül szolgáló mindhárom kolostorban emléktábla, emellett számos magyarországi intézmény, magyar és külföldi írás, szobor és még sok más. A zanglai kolostorban még ott tartózkodása után 100 évvel is sokan ismerték a nevét.
Kőrösi Csoma Sándor eredeti célkitűzését soha nem adta fel, még ha közben más felfedezésekre is mindig nyitott volt és ezek érdekében „kitérőket” tett. Noha a magyarság őstörténetével kapcsolatban nem sikerült döntő felfedezéseket tennie, életműve mégis maradandó lett. Egy ismeretlen kultúra feltárásával, a tibetológia/tibetisztika tudományágának megalapításával, az első tibeti szótár és nyelvtan elkészítésével, felfedezéseivel és fáradhatatlan kutatói-rendszerezői tevékenységével dicsőséget és elismerést szerzett magának és hazájának, így örökre beírva nevét és a székely magyar legendás kitartását a történelembe. Széchenyi István írta róla megemlékezésül: „Egy szegény, árva magyar, pénz és taps nélkül, de elszánt, kitartó hazafiságtól lelkesítve, Kőrösi Csoma Sándor bölcsőjét kereste a magyarnak és végre összeroskadt fáradalmai alatt. Távol a hazától alussza örök álmát, de él minden jobb magyarnak lelkében.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése