Kedves Látogató!

Ezt az oldalt a magyar történelem és a térképészet összekapcsolásával, ismeretterjesztés céljából hoztam létre. Úgy gondolom, hogy a történelmi események, személyek, nemzetünk természeti- és kulturális értékei mind-mind kisebb-nagyobb (és több-kevesebb) földrajzi helyekhez kapcsolódnak. Bár ezeket az eseményeket és embereket többnyire lehetséges földrajzi környezetüktől elválasztva is tárgyalni, véleményem szerint nem érdemes. Hiszen éppen ezek az események, személyek és nevezetességek által lesz színes, telik meg tartalommal a földrajzi tér, ahogy fordítva is igaz: a helyek egyedi jellemzői, a földrajzi környezet is mindig hozzáad valamit a nevezetes (szellemi és fizikai) emlékekhez. Nem kartográfia-történeti oldalt szeretnék szerkeszteni, csupán egy olyan történelmi oldalt, mely elsősorban térképek alapján, vagy legalább hozzájuk kapcsolódva, a földrajzi környezetre és a topográfiára hangsúlyt helyezve tárgyalja a magyar történelem néhány eseményét, mozzanatát. Ezt egy-egy rendszeres, hosszabb-rövidebb bejegyzés formájában képzelem el, melyek révén az olvasó alaposabban megismerheti hazánkat, a Kárpát-medence történelmét és földrajzát.

2011. október 29., szombat

Az 1956-os forradalom és szabadságharc

Október 30.

1956 október végére a magyar demokratikus forradalom győzedelmeskedett. (Konkrétan október 28-át szokás a forradalom győzelmének tekinteni.) A kommunista pártvezetés (ami egyúttal az államvezetés volt) korábbi álláspontját radikálisan átértékelve nemzeti szabadságharcnak és demokratikus forradalomnak nyilvánította az előző napok eseményeit. Nagy Imre bejelentette a gyűlölt ÁVH (Államvédelmi Hatóság) feloszlatását, a szovjet csapatok kivonását Budapestről, tárgyalásokat kezdett a szovjet csapatoknak az országból való teljes kivonásával kapcsolatban, általános amnesztiát hirdetett és ígéretet tett különféle életszínvonal-javító intézkedések valamint a nemzeti jelképek és ünnepek újbóli bevezetésére. A sztálinista vezetők többsége a Szovjetunióba menekült.
Október 30-án az egyik legfontosabb forradalmi követelésnek engedve Nagy Imre bejelentette a többpártrendszer visszaállítását. Ugyanezen a napon feloszlott az MDP, helyette – reformkommunista többségű vezetéssel – másnap létrejött az MSZMP (Magyar Szocialista Munkáspárt). Sorra alakultak újjá az 1947-1948-ban felszámolt vagy betiltott pártok, melyek megfogalmazták programjukat és megkezdték működésüket. A börtönökből kiengedték a politikai foglyokat és szintén október 30-án szabadították ki házi őrizetéből a kommunista rendszer egyik legbefolyásosabb áldozatát, Mindszenty József hercegprímást.
Október 30-a legfontosabb eseménye – a későbbi következmények szempontjából – az MDP Budapesti Pártbizottságának Köztársaság téri székházának ostroma volt. Többnyire a kormányt el nem fogadó, szervezetlen, „öntörvényű” felkelő-csoportok be akartak jutni a Köztársaság téri székházba, ahol ÁVH-s katonák, valamint Rákosi-hű kommunista vezetők tartózkodtak. Előbbiek a korábbi napokban is provokatív akciókat hajtottak végre, minden jogalap nélkül forradalmárokat tartóztattak le, többeket pedig agyon is lőttek. (Utóbbiak pedig a Nagy Imre-kormány elleni puccsot szervezgették, a legnagyobb titokban.) A székház tehát a forradalomellenes erők utolsó, főbb központja volt. Az események egyik fő mozgatórugója volt, hogy a forradalmárok közt elterjedt egy pletyka, miszerint a székház pincerendszerében ártatlan emberek tömegeit tartják bebörtönözve, illetve kínozzák és gyilkolják meg az ottani kínzókamrákban. Ez a hír később tévesnek bizonyult. A székház ostromlóinak eljárása viszont olyan szempontból teljesen jogos volt, hogy az ÁVH – feloszlatása óta – immár illegálisan működött, így az ÁVH-s katonák felkutatása teljesen érthető igény volt. Mivel a székházba a forradalmárokat nem engedték be, tűzharc alakult ki. Az ostromot végül az döntötte el, hogy a helyszínre érkező magyar tankok közül több az ostromlók oldalára állt és tüzet nyitott az épületre. A megadásról tárgyalni szándékozó ostromlottaknak az épületből kilépő küldötteit lelőtték, mire a téren elszabadultak az indulatok. A felkelők benyomultak az épületbe és több, magát megadó védőt, illetve pártfunkcionáriust lelőttek, sokakat pedig a tömeg meglincselt. A felkorbácsolt indulatok és álhírek vezettek e váratlan népítélethez. Ami azonban az igazi baj volt, hogy a felbőszült tömeg a kivégzettek, meglincseltek holttesteit meggyalázta, fejjel lefelé fákra akasztották őket, felhasogatták, összeverték, összerugdosták az agyonlőtteket. E szégyenletes bűncselekmények bemocskolták a szabadságküzdelem addigi tisztaságát, lesújtó témát adtak a külföldi sajtónak és újabb ürügyet az oroszoknak a beavatkozásra. A szabadságharc leverése utáni hatalom propagandája később sokat hivatkozott a csőcselék e rémtetteire, így próbálva a valódi szabadsághősöket és a teljes forradalmat is valamiféle vérszomjas, primitív hordák akcióiként beállítani.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése