Kedves Látogató!

Ezt az oldalt a magyar történelem és a térképészet összekapcsolásával, ismeretterjesztés céljából hoztam létre. Úgy gondolom, hogy a történelmi események, személyek, nemzetünk természeti- és kulturális értékei mind-mind kisebb-nagyobb (és több-kevesebb) földrajzi helyekhez kapcsolódnak. Bár ezeket az eseményeket és embereket többnyire lehetséges földrajzi környezetüktől elválasztva is tárgyalni, véleményem szerint nem érdemes. Hiszen éppen ezek az események, személyek és nevezetességek által lesz színes, telik meg tartalommal a földrajzi tér, ahogy fordítva is igaz: a helyek egyedi jellemzői, a földrajzi környezet is mindig hozzáad valamit a nevezetes (szellemi és fizikai) emlékekhez. Nem kartográfia-történeti oldalt szeretnék szerkeszteni, csupán egy olyan történelmi oldalt, mely elsősorban térképek alapján, vagy legalább hozzájuk kapcsolódva, a földrajzi környezetre és a topográfiára hangsúlyt helyezve tárgyalja a magyar történelem néhány eseményét, mozzanatát. Ezt egy-egy rendszeres, hosszabb-rövidebb bejegyzés formájában képzelem el, melyek révén az olvasó alaposabban megismerheti hazánkat, a Kárpát-medence történelmét és földrajzát.

2011. április 11., hétfő

Hunyadi Mátyás háborúi

A cseh háború és a boroszlói „táborozás”

Mátyás királyt a maga korában sokan vádolták azzal, hogy néhai apjával ellentétben, nem a török veszélyre fordította figyelmét és erejét, hanem önző hatalmi érdekeit tartotta csupán szem előtt. Pedig ez így nem igaz, még ha annyit el is kell ismernünk, hogy Hunyadi Mátyásban tényleg lehetett egy jó adag hatalomvágy is. Tényleges indítékai azonban éppen abból eredtek, hogy a korabeli Európa államai egyre inkább csak saját hatalmuk kiterjesztésével voltak elfoglalva és egyre közömbösebben tekintettek a közeledő és mindent bekebelező Török Birodalom jelentette fenyegetésre. Segítségnyújtás, a kereszténység védelmében, ekkoriban már talán meg sem fordult a legtöbb nagy európai uralkodó fejében. Magyarország viszont egyedül nem bírhatott el a nálánál sokkalta hatalmasabb és erősebb Oszmán Birodalommal. Még egy Mátyás király szintű uralkodóval az élén – aki a végvárrendszer erősítésével és korlátozott számú ellencsapással minden megtett, ami országa erejéből kitelt – is csak nehezen és ideiglenesen tudta feltartóztatni e félelmetes veszedelmet.
Ezért döntött úgy Mátyás, hogy stratégiát változtat. Ha egyedül nem bírja legyőzni a törököket és mások pedig nem segítenek, akkor kényszeríteni kell őket rá. Corvin Mátyás megkísérelte azt, hogy egy olyan közép-európai birodalmat építsen ki (melynek élén lehetőleg ő állna, német-római császárként, magyar királyként, cseh királyként és még ki tudja miként), mely már a győzelem reményével vehetné fel a harcot az irtózatos ellenféllel. Birodalmának kiépítését meg is kezdte és igen sikeresen is haladt vele; ennek a hódítás-sorozatnak volt fontos állomása a cseh területek egy nagy részének bekebelezése is.
Nagyszerű birodalomépítő vállalkozása azonban sajnos kudarcot vallott. Rövid élete és az utódlás problémája ebben megakadályozta. Cseh hadjáratai, azon belül pedig főként a boroszlói táborozás azonban mindmáig a magyar hadtörténelem legdicsőségesebb epizódjai közé tartozik.
Mátyás csehországi háborúja 1468-ban vette kezdetét és a kor nyugati háborúihoz illően, többnyire nem nagy mezei csaták, hanem inkább ostromok és manőverezések jellemezték. 1469-ben a katolikus cseh nemesség Corvin Mátyást Csehország királyává választotta korábbi apósával, az eretnek Podjebrád Györggyel szemben. Ettől azonban még nem szállt egyszerre minden terület Mátyás királyra, mivel György király továbbra is rengeteg támogatóval rendelkezett. A harcok változó sikerrel zajlottak, Mátyás híres Fekete Serege meghódította és szilárdan tartotta a cseh területek közül Morvaországot, Sziléziát és Lausitzot, azonban a központi-nyugati területeket (a „szűkebb értelemben vett” Csehországot, más néven Bohémiát) nem tudta tartósan elfoglalni. 1471-ben Podjebrád György meghalt, a hozzá hű cseh rendek pedig végakaratának megfelelően nem Mátyást, hanem a lengyel király fiát, Ulászlót (a későbbi magyar királyt) választották Csehország királyának. Mátyás helyzete így még nehezebbé vált, mivel egyszerre kellett szembenéznie a cseh és a lengyel királlyal, valamint Magyarországon is le kellett szerelnie egy összeesküvést. Igazán veszélyessé azonban 1474-ben vált a cseh háború, amikor Ulászló és apja, IV.Kázmér András lengyel-litván király szövetségre léptek Mátyás régi ellenfelével, III.Frigyes császárral, és a gazdag Szilézia visszafoglalására készülődtek.
Mátyás király, miután a hazáját fenyegető veszélyekkel leszámolt, 1474 nyarának végén hadjáratot indított Szilézia védelmére. Seregének létszáma a 10 000 főt sem érte el, e haderő azonban kizárólag harcedzett, kipróbált és jól felszerelt zsoldosokból állt. Mindezek ellenére nyilvánvaló volt, hogy Mátyás nem kíván nyílt mezei csatában megütközni ellenfeleivel. Mátyás a teljes hadjáratot alaposan eltervezte és megszervezte. Ellentmondást nem tűrő erélyességgel gondoskodott róla – akár kivégzésekhez vagy lefizetéshez is folyamodva –, hogy a hadműveleti terület minden egyes erődített helye az ő birtokában legyen. Az elfoglalt várak egy részét leromboltatta, a többiben pedig kevés, ám kellően felszerelt és jól fizetett helyőrségeket hagyott. Ő maga pár száz katonája élén Szilézia fővárosába, Boroszlóba vonult (ma Wrocław), a város mellett pedig erős szekérvárat állíttatott. Sziléziai támogatóitól – a magyarországiakhoz hasonlóan – nem személyes részvételt kért a háborúban, hanem inkább szolgáltatásaik pénzbeli megváltását. Ez a pénz pedig Mátyás haditervéhez nagyon is kapóra jött a későbbiekben, zsoldosseregének ellátáshoz.
Ahogy arra számítani lehetett, szeptemberben megindult kelet felől IV.Kázmér András lengyel, nyugat felől pedig Ulászló cseh hadserege, Szilézia elfoglalására. A két sereg októberben egyesült és Boroszló ellen vonult. Az ellenség létszámbeli fölénye irtózatos volt: az egyesült szövetséges sereg 8-9-szeres túlerőben volt Mátyáséhoz képest! Igaz, hogy ezek a seregek többnyire viszont rosszul felszerelt, külföldi harcban (gondolok itt a sereg nagy részét kitevő lengyelekre) motiválatlan nemesi felkelőkből álltak.
Bár Mátyás lovas különítmények kiküldésével zaklatta az ellenséges seregeket, egyesülésüket nem akadályozta meg. Jól előkészített tervében bízva bátran nézett szembe a nyomasztó túlerővel is. Miután birtokba vette a sziléziai várakat, elrendelte a falvak kiürítését és lakosságuknak a városokba telepítését. Ezzel egy időben begyűjtetett minden élelmet és takarmányt, amit a vidéken találni lehetett. Hunyadi Mátyás lényegében a történelem folyamán oly sokszor bevált „felperzselt föld taktikáját” alkalmazta, amennyire lehetséges, humánus módon megvalósítva, ezzel Szilézia középső részét átmenetileg lakatlan pusztasággá változtatva. A várak és városok viszont, melyekben Mátyás csapatai állomásoztak, bőségesen el voltak látva élelemmel (még a lovak számára is) és a szükséges felszerelésekkel. Zsoldosai közt Mátyás szigorú vasfegyelmet tartott, a rendet így mindvégig fenntartva és biztosítva tervének zökkenőmentes megvalósítását.
Helyőrségeinek elrendelte, hogy szüntelen kitörésekkel zaklassák az ellenséget. Mivel a szövetségesek pedig Boroszló környékén nem leltek élelemre, ezért távolabbi vidékekre is el kellett merészkedniük, az ilyen, élelemszerzésre kiküldött csapatokat viszont Mátyás zsoldosai szinte kivétel nélkül felmorzsolták. Az óriási ellenséges had gyors és döntő összecsapásra készült, Mátyás taktikájával szemben viszont tehetetlen volt. Hiszen minden erősséget nem ostromolhatott meg egyszerre, mert annyi katona a világon nincsen, viszont a várak egyenkénti elfoglalására meg ideje nem volt, a közelgő tél miatt. Boroszló lerohanására viszont Mátyás tüzérsége miatt nem mert vállalkozni, mert az elhúzódó és súlyos vérveszteségekkel járó ostrom alatt a lengyel-cseh sereg utánpótlási vonalait végképp elvágnák a helyőrségekből kitörő zsoldosok és a szövetséges sereg éhen halna. Bár az utánpótlási vonalak végleges elvágása, Mátyás könnyűlovassága által eddigre már meg is történt, sőt, a zsoldosok már a lengyel területeket dúlták. Míg a szövetséges sereg tehetetlenül tétovázott, addig Mátyás újabb és újabb csapatokat küldött a legtermékenyebb lengyel területek pusztítására, és mivel ellenállásra nem akadtak, ezért a Lengyel Királyság belsejébe hatolva sarcolták végig a vidéket. Egy rác könnyűlovasokból álló különítmény egész Krakkóig jutott, mire olyan pánik tört ki, hogy a lengyel királyné azonnali hazatérésre próbálta rábírni férjét. Ezalatt magyar lovas csapatok pedig a központi cseh területeket rabolták végig. Mátyás kis csapatainak sikeres portyázásai végképp demoralizálták az éhező és fázó ellenséget. Az ellenséges koalíció csapatainak egyre távolabbra kellett elkószálniuk ahhoz, hogy élelmet vagy takarmányt szerezhessenek, az ilyen kiküldött csapatok azonban majdcsak mind magyar fogságban végezték. Állítólag Mátyás lengyel és cseh zsoldosai anyanyelvüket is felhasználták, hogy tőrbe csalják az ellenség oldalán álló honfitársaikat. A Mátyás birtokában lévő városok és várak zsúfolásig teltek cseh és lengyel foglyokkal, akiknek egy jelentős hányada éhen is halt. Kázmér és Ulászló létszámbeli fölénye egyre csökkent. Kétségbeesésükben mindketten megkísérelték utoljára, hogy egy-egy sok száz szekérből álló élelem- és ruhaszállítmányt rendeljenek magukhoz otthonról, azonban Mátyás zsoldosai ezeket teljes egészükben elfogták és elkobozták, még mielőtt a szállítmány felmentésére küldött csapatok megérkeztek volna.
A végsőkig meggyötört ellenségnek végül már Mátyás engedélyezett pár napos élelemvásárlást. November közepére pedig több város helyőrségét magához rendelte, ezzel jelezve, hogy a megvert „ostromlók” üldözésére készül. Ulászlónak több se kellett, szedte a sátorfáját és hazaindult. Azonban (ez elég jellemző Ulászló szerencsétlenkedéseire) az elvonuló csehek amikor felgyújtották táborukat, a tűz átterjedt a lengyelek állásaira is, miáltal elpusztult a lengyelek megmaradt felszerelése is. Ezek után már Kázmér is végképp megtört és tárgyalásokat kezdeményezett Mátyással. A hadtörténelemben szokatlan módon, a jelentős túlerőben lévő „ostromlókat” tehát fegyverszünetre kényszerítették. Kázmér hazavonult megvert seregével, Mátyás pedig lemondott üldözésükről.
A magyar hadtörténelem e dicső epizódját a boroszlói „táborozás” néven emlegetik. Mátyás király kitűnő tervének és begyakorlott, jól fizetett zsoldosainak köszönhetően megóvta meghódított területeit a hatalmas túlerővel szemben. A cseh háborúkat lezáró olmützi béke értelmében Ulászló és Mátyás is viselhették a cseh királyi címet, illetve megtarthatták területeiket. Ezáltal Csehország nagyobbik fele Mátyás király uralma alatt maradt, ám ettől függetlenül Mátyás másik ellenfele, III.Frigyes császár mégis Ulászlót iktatta be cseh királyként a választófejedelmek közé.
Azon a tényen azonban ez mit sem változtat, hogy a boroszlói „táborozás” a magyar hadtörténelem egyik legdicsőségesebb epizódja lett, ami Hunyadi Mátyás erőskezű vezetői képességeit is világhírűvé tette.
Mátyás király bravúros stratégiája és óriási győzelme egyértelműen bizonyította, hogy mégiscsak maradt benne is valami apja nevezetes hadvezéri tehetségéből, hadszervezőként pedig kissé talán még túl is tett rajta.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése