Kedves Látogató!

Ezt az oldalt a magyar történelem és a térképészet összekapcsolásával, ismeretterjesztés céljából hoztam létre. Úgy gondolom, hogy a történelmi események, személyek, nemzetünk természeti- és kulturális értékei mind-mind kisebb-nagyobb (és több-kevesebb) földrajzi helyekhez kapcsolódnak. Bár ezeket az eseményeket és embereket többnyire lehetséges földrajzi környezetüktől elválasztva is tárgyalni, véleményem szerint nem érdemes. Hiszen éppen ezek az események, személyek és nevezetességek által lesz színes, telik meg tartalommal a földrajzi tér, ahogy fordítva is igaz: a helyek egyedi jellemzői, a földrajzi környezet is mindig hozzáad valamit a nevezetes (szellemi és fizikai) emlékekhez. Nem kartográfia-történeti oldalt szeretnék szerkeszteni, csupán egy olyan történelmi oldalt, mely elsősorban térképek alapján, vagy legalább hozzájuk kapcsolódva, a földrajzi környezetre és a topográfiára hangsúlyt helyezve tárgyalja a magyar történelem néhány eseményét, mozzanatát. Ezt egy-egy rendszeres, hosszabb-rövidebb bejegyzés formájában képzelem el, melyek révén az olvasó alaposabban megismerheti hazánkat, a Kárpát-medence történelmét és földrajzát.

2010. december 12., vasárnap

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc

A jóslat és az év végi ütközet: a móri csata

Az 1848-49-es szabadságharc szinte váratlannak mondható katonai sikerekkel kezdődött. Sikerült Jellačić horvát bán hadait kiűzni az országból, majd pedig a magyar seregek – hosszas fontolgatás után – Bécs ellen is megindultak. Schwechatnál azonban fordult a kocka. A magyar támadást megállították, 1848 decemberének közepén pedig megindult az újabb, a szeptemberinél sokkalta erősebb osztrák támadás az ország ellen.
December 14-én Simunich altábornagy lendült támadásba, a Kis-Kárpátokon keresztül; két nappal később pedig Dévénynél a Windischgrätz vezette császári főerők lépték át a magyar határt.
A Görgei Artúr vezetése alatt álló magyar csapatok Győrnél akarták megállítani az ellenséget. Kossuth ide rendelte a Muránál állomásázó Perczel Mór tábornokot is. Perczel azonban olyan kerülővel menetelt Győr felé, hogy mire odaért volna, Görgeinek addigra már ki kellett ürítenie és feladnia a várost. Ekkor Görgei és Perczel is a Vértes felé vonult vissza, azonban seregeiket nem tudták egyesíteni.
Windischgrätz Jellačićra bízta, hogy megakadályozza a két sereg csatlakozását. Kossuth eközben Görgeit és Perczelt is ütközet vállalására bíztatta, hogy állandó visszavonulásban lévő csapataik harci morálját egy kisebb győzelemmel újjáélesszék. Kossuthnak a taktikai kérdésekbe történő beavatkozása azonban hibás volt, nem volt vele tisztában, hogy a többszörös túlerő ellen csak vereséget szenvednének a magyar csapatok. A Görgeire féltékeny Perczelnek azonban egy kis bíztatás is épp elég volt ahhoz, hogy éljen a lehetőséggel, hogy esetleg végre Görgei nélkül szerezzen érdemeket. Ezért Mórnál csatát vállalt Jellačić Kisbér felől érkező serege ellen. Görgei, a seregek közti kapcsolat fenntartására még korábban elküldött Perczel megsegítésére egy dandárt, Horváth János alezredes vezetésével. Mivel Perczel azonban lényegében senkit, így Görgeit sem értesítette szándékairól, ezért Horváth csapatai is csak az ágyúdörgésből értesültek az ütközet kezdetéről.
A móri csatában körülbelül 6500 magyar katona állt szemben Jellačić 6000 emberével; azonban a magyar sereg képzettség, felszereltség (a magyar sereg egy jelentős hányadának gyakorlatilag nem volt fegyvere sem) tekintetében és a nehézlovasság arányában jóval alulmaradt a császáriakhoz képest. Ráadásul Perczel kifejezetten szerencsétlenül választotta meg hadállásának helyét. Ennek legfőbb hátránya az volt, hogy a településtől északra lévő ritkás erdő az ellenség számára viszonylag könnyen járható volt, mégis kiváló fedezékül szolgált számukra.
Az ütközetet lényegében Jellačić egyik tábornokának, Ottinger Ferencnek (aki tavasszal még a Batthyány-kormány ideiglenes hadügyminisztere volt) a lovasrohama döntötte el, aki szétzúzta a magyar sereg balszárnyát. A magyar centrumban harcoló szabolcsi és beregi legények ugyan keményen állták a sarat és a jobbszárny is kiválóan küzdött, azonban a csata sorsa itt már eldőlt, vissza kellett vonulni.
A halottak mellett Perczel Mór vereségét növelte, hogy katonáinak nagyjából egyharmada fogságba esett. Horváth János is szuronydöfést kapott. Az ütközet azonban valószínűleg Perczel ballépései nélkül is vereséggel végződött volna, ugyanis a harc elhúzódása esetén megérkezett volna a Jellačić megsegítésére küldött 7000 főnyi császári hadosztály is.
Perczel személyéről legközelebb lesz szó, a móri csata kapcsán azonban egy különös esetet még érdemes megjegyeznünk. Egy történet szerint – amit Perczel is megerősített – még 1848 előtt egy jósnő arra figyelmeztette Perczel Mórt, hogy óvakodjon a saját nevétől. A jóslat, úgy tűnik, 1848. december 30-án, a móri vereséggel beigazolódott.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése