Kedves Látogató!

Ezt az oldalt a magyar történelem és a térképészet összekapcsolásával, ismeretterjesztés céljából hoztam létre. Úgy gondolom, hogy a történelmi események, személyek, nemzetünk természeti- és kulturális értékei mind-mind kisebb-nagyobb (és több-kevesebb) földrajzi helyekhez kapcsolódnak. Bár ezeket az eseményeket és embereket többnyire lehetséges földrajzi környezetüktől elválasztva is tárgyalni, véleményem szerint nem érdemes. Hiszen éppen ezek az események, személyek és nevezetességek által lesz színes, telik meg tartalommal a földrajzi tér, ahogy fordítva is igaz: a helyek egyedi jellemzői, a földrajzi környezet is mindig hozzáad valamit a nevezetes (szellemi és fizikai) emlékekhez. Nem kartográfia-történeti oldalt szeretnék szerkeszteni, csupán egy olyan történelmi oldalt, mely elsősorban térképek alapján, vagy legalább hozzájuk kapcsolódva, a földrajzi környezetre és a topográfiára hangsúlyt helyezve tárgyalja a magyar történelem néhány eseményét, mozzanatát. Ezt egy-egy rendszeres, hosszabb-rövidebb bejegyzés formájában képzelem el, melyek révén az olvasó alaposabban megismerheti hazánkat, a Kárpát-medence történelmét és földrajzát.

2010. október 4., hétfő

A magyarság néprajzi térképe

A palócok

A magyarországi népcsoportok közül az egyik legismertebb közösség a palócoké, noha az igazság az, hogy e népcsoport jellemző elhelyezkedési területének, a Palócföldnek, pontos határai nem ismertek. A kutatók közt mind a mai napig nincs egyetértés a Palócföld pontos kiterjedésével kapcsolatban, van, aki kelet-nyugat irányban jóval nagyobbnak vagy jóval kisebbnek tartja a Palócföldet, mint a legtöbb leírás. Érdemes azonban megemlítenünk, hogy a népcsoportok területének meghatározásánál szinte sosem beszélhetünk pontos határokról, ez azonban a palócokra különösen igaz.
Mindenesetre Palócföldnek hagyományosan a Mátrától és a Bükktől északra eső területet, valamint az Ipoly-völgyének egy részét szokták tekinteni, azonban e területet egységesen palócok lakta földnek nevezni, tudományosan nem indokolt. A palócok lakhelyének meghatározása azért is különösen nehéz, mert a parasztság körében a „palóc” szónak van egyfajta gúnyos, pejoratív felhangja is.
Palócoknak elsősorban a fent említett területek római katolikus magyar lakosságát nevezték, főként a XIX-XX.század folyamán. Genetikailag a szlávokhoz állnak közel, és egy részük gyakorlatilag megegyezik a matyókkal, de természetesen van számos sajátosságuk, ami megkülönbözteti őket.
A palóc népcsoportnév valószínűleg a „kun” jelentésű orosz-lengyel „palovec” szóból alakult ki, az Árpád-korban. Az eredeti (hevesi és borsodi) palóc telepek szórványosan helyezkedtek el az Északi-középhegységben, ezért néhány más népcsoporttól eltérően, nem kaptak semmiféle kollektív jogokat, kiváltságokat, sőt, a történelmi irodalom se nagyon emlékezik meg róluk. A XIX.századtól, a népi hagyomány alapján palócnak tartott, szűkebb csoport kultúrájával, nyelvjárásával rokonságot mutató táji környezetre egyre tágabb határok között használták a „palóc” megnevezést.
A palócok egyik legjellemzőbb kulturális ismertetőjegye a népviseletük. Ennek számos viseleti csoportja alakult ki, a leghíresebb közülük talán a hollókői viselet, melyet – a világörökség részévé nyilvánított – Hollókőn bárki megtekinthet. Bár a palóc népviselet akár falvanként is változhatott egy árnyalatnyit, azonban szinte mindenhol elárult valamit az öltözet viselőjének életkoráról, családi- vagy vagyoni állapotáról, esetleg valamilyen neves alkalomra, eseményre engedett következtetni.
Nagyon híres a palóc szőttes is. Így nevezik a házilag szőtt kender-, pamutos vagy félpamutos ágyruhák, kötények, tarisznyák, törülközők, stb. díszítményeként ismert, egyedi palóc sajátosságokkal ellátott mintázatot; amit főleg a Heves és Nógrád megyékben figyelhetünk meg. De valószínűleg a palóc babákról is sokan hallottak már.
Különösen gazdag a palócok hiedelemvilága és a jeles napokhoz kötődő szokásaik gyűjteménye. Ezek közé tartozott például a tél-űző (de párkapcsolati témákkal kapcsolatos „jóslásra” is használt) „kiszehajtás”, amikoris virágvasárnap a lányok egy menyecskeruhába öltöztetett szalmabábut végigvittek a falun, majd a határba érve levetkőztették, és a folyóba dobták vagy elégették.
Végül érdemes megemlíteni a palócok által beszélt nyelvjárásokat, melyek közös jellemzője a kétféle „a” hang. Egyes nyelvjárásaikban azonban megtalálható az „ly” különös kiejtése (pl.: nem „gólya”-t, hanem „gólja”-t ejtenek), vagy a „-val/-vel” ragok hasonulásának elmaradása (pl.: úgy mondják gyakran, hogy „kézvel” és nem „kézzel”). A palóc nyelvjárás fogalmának meghatározása azonban a Palócföld területéhez hasonlóan problematikus, ugyanis a nyelvészeti irodalom néhány hangtani jelenség miatt, az északi magyar nyelvterület nagy részét a palócokhoz köti vagy róluk nevezi el. Ami viszont, gyakran egyáltalán nem indokolt, mert a hasonlóság nem jelenti feltétlen azt, hogy az ottani magyarok is palóc nyelvjárás szerint beszélnének.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése