Kedves Látogató!

Ezt az oldalt a magyar történelem és a térképészet összekapcsolásával, ismeretterjesztés céljából hoztam létre. Úgy gondolom, hogy a történelmi események, személyek, nemzetünk természeti- és kulturális értékei mind-mind kisebb-nagyobb (és több-kevesebb) földrajzi helyekhez kapcsolódnak. Bár ezeket az eseményeket és embereket többnyire lehetséges földrajzi környezetüktől elválasztva is tárgyalni, véleményem szerint nem érdemes. Hiszen éppen ezek az események, személyek és nevezetességek által lesz színes, telik meg tartalommal a földrajzi tér, ahogy fordítva is igaz: a helyek egyedi jellemzői, a földrajzi környezet is mindig hozzáad valamit a nevezetes (szellemi és fizikai) emlékekhez. Nem kartográfia-történeti oldalt szeretnék szerkeszteni, csupán egy olyan történelmi oldalt, mely elsősorban térképek alapján, vagy legalább hozzájuk kapcsolódva, a földrajzi környezetre és a topográfiára hangsúlyt helyezve tárgyalja a magyar történelem néhány eseményét, mozzanatát. Ezt egy-egy rendszeres, hosszabb-rövidebb bejegyzés formájában képzelem el, melyek révén az olvasó alaposabban megismerheti hazánkat, a Kárpát-medence történelmét és földrajzát.

2011. november 27., vasárnap

A Magyar Szent Korona Országai 1910

Magyarország vármegyéi – Szepes, Sáros, Abaúj-Torna

Hazánk vármegyéinek bemutatását folytatjuk tovább, ezúttal is Észak-Magyarország három megyéjében barangolva. Emlékeztetőül:
1910-ben a Magyar Szent Korona Országainak:
Területe: 325 400 km2
Lakossága: 20 886 000 fő
Magyarság aránya: 48%

Szepes
Északon, hegyek hátán fekszik a Szepesség nevű történeti táj, melynek területén alakult ki a Magyar Királyság Szepes vármegyéje. A megye területén található a Magas-Tátra és az egész Kárpátok legmagasabb hegycsúcsa, a 2655 méteres Gerlachfalvi-csúcs.
A Szepesség magyar lakosságához a XIII. században rengeteg német betelepülő csatlakozott, akik a köztudatba „szepesi szászok” néven kerültek be, és fejlett városi polgári kultúrát teremtettek e vidéken. A megye középkori társadalmi összetétele egészen egyedi volt, különleges jogállású réteget képviseltek például az úgynevezett „szepesi tízlándzsások”.
Zsigmond király 1412-ben 13 szepesi várost elzálogosított a lengyel királynak. E városok hivatalosan csak 360 évvel később, Lengyelország első felosztásakor kerültek vissza Magyarországhoz. A török háborúk a megyét nem igazán érintették, a XVI-XVII. századi rendi- és függetlenségi küzdelmek viszont annál inkább.
Szepes vármegye egykor gazdag volt ásványvíz-forrásokban és ásványkincsekben (a bányák mára többnyire kimerültek), emellett híres volt sajt- és túrókészítéséről is. Legnevesebb városai közé tartozott Lőcse (a megyeszékhely), Késmárk, Igló, Poprád, Szepesbéla, Gölnicbánya vagy a lenyűgöző váráról híres Szepesvár(alja), melyet azóta a világörökség részévé is nyilvánítottak.
Ma a megye nagy része Szlovákiához, kisebb, északnyugati csücske pedig Lengyelországhoz tartozik. A német és magyar lakosság többségét a II. világháború után kitelepítették.

Sáros
Hegyvidékes jellege miatt viszonylag lassan népesült be. Ásványkincsei közül főként a nemesopál, a kaolin („porcelánföld”) és a vasérc bányászata volt jelentős. A lakosság nagy része mezőgazdaságból és háziiparból élt. A közepes nagyságú megye (és az ország) határán található a Duklai-hágó, mely az Északkeleti-Kárpátok legalacsonyabb hágója s így igen nagy jelentőségre tett szert az ország és Sáros megye életében. A hágón nemcsak magyar és idegen hadak vonultak keresztül, de erre haladtak át a Lengyelországba és Oroszországba vezető legfőbb kereskedelmi utak is. Az itt zajló jelentékeny kereskedelmi forgalomba bekapcsolódó sárosi városok fejlődése fellendült, s így nyert a középkorban szabad királyi városi rangot Eperjes, Bártfa és Kisszeben is. E városok és vidékeik nevezetesek voltak evangélikus hagyományaikról, még az erőszakos ellenreformáció idején is megtartották evangélikus hitüket. A török kori háborúk kevésbé, a különféle Habsburg-ellenes szabadságharcok viszont annál jelentősebben érintették a megye területét.
A ma teljes egészében Szlovákiához tartozó Sáros vármegye lakosságának 1910-ben 10,4%-át adták a magyarok, mely aránnyal a magyarság volt a 3. legnagyobb lélekszámú a megye népei közül.

Abaúj-Torna
Abaúj vármegye nevét a honfoglaláskor itt megtelepedett Aba nemzetségről, és központjáról, Abaújvár váráról kapta. A megye főbb középkori birtokos családjai az Aba nembeli Amádék, a Drugethek, a Perényiek, a Rozgonyiak és a Czudarok voltak. A török-korban területe – különösen a megye déli része – harcok színterévé változott. Ekkoriban Abaúj többnyire a Királyi Magyarországhoz, néhány évig pedig az Erdélyi Fejedelemséghez tartozott. A megye keleti részén található Telkibánya hajdan híres volt arany- és ezüstbányászatáról.
A vármegye székhelye kezdetben Abaújvár volt, azonban már az Anjouk idejében átköltözött a kitűnő fekvésű gazdasági központba, Kassára. Kassa – mely város történelmünk számtalan eseményének volt fontos színhelye – később, Abaúj és Torna megye egyesítése után is megyeszékhely maradt. A város a középkorban szabad királyi városként, később pedig törvényhatósági jogú városként működött.
Torna vármegye – mely nevét a Bódvába torkolló Torna patakról kapta – kora Árpád-kori erdőispánságból alakult megyévé. A kialakulásának időszakában jellemző nagy birtokadományozások következtében azonban az ország egyik legkisebb vármegyéje lett. Mivel az újkorban a pici és szegény vármegyének felesleges pluszköltségekkel járt volna önálló megye-léte, ezért a XVIII. századtól többször, majd 1881-ben végleg egyesítették Abaúj megyével, Abaúj-Torna vármegye néven.
„Hegyesen” kinyúló déli részével Abaúj-Torna is jellegzetes, könnyen felismerhető formájú megyéink közé tartozott. 1910-ben teljes lakosságának – akárcsak székhelyének, Kassának – több mint háromnegyedét tette ki a magyarság. A trianoni, majd a párizsi döntés következtében a megye durván fele Csehszlovákiához került. „Magyarországnál maradt” fele ma Borsod-Abaúj-Zemplén megye északi részét képezi.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése