Kedves Látogató!

Ezt az oldalt a magyar történelem és a térképészet összekapcsolásával, ismeretterjesztés céljából hoztam létre. Úgy gondolom, hogy a történelmi események, személyek, nemzetünk természeti- és kulturális értékei mind-mind kisebb-nagyobb (és több-kevesebb) földrajzi helyekhez kapcsolódnak. Bár ezeket az eseményeket és embereket többnyire lehetséges földrajzi környezetüktől elválasztva is tárgyalni, véleményem szerint nem érdemes. Hiszen éppen ezek az események, személyek és nevezetességek által lesz színes, telik meg tartalommal a földrajzi tér, ahogy fordítva is igaz: a helyek egyedi jellemzői, a földrajzi környezet is mindig hozzáad valamit a nevezetes (szellemi és fizikai) emlékekhez. Nem kartográfia-történeti oldalt szeretnék szerkeszteni, csupán egy olyan történelmi oldalt, mely elsősorban térképek alapján, vagy legalább hozzájuk kapcsolódva, a földrajzi környezetre és a topográfiára hangsúlyt helyezve tárgyalja a magyar történelem néhány eseményét, mozzanatát. Ezt egy-egy rendszeres, hosszabb-rövidebb bejegyzés formájában képzelem el, melyek révén az olvasó alaposabban megismerheti hazánkat, a Kárpát-medence történelmét és földrajzát.

2010. július 22., csütörtök

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc

Nagysándor József és a debreceni ütközet

Augusztus 2-án lesz a 161. évfordulója a szabadságharc egyik utolsó jelentős összecsapásának, a debreceni ütközetnek.
Nagysándor József tábornok hadteste és Korponay János ezredes szedett-vedett hadosztálya azt a feladatot kapták, hogy Görgei dél felé vonuló főerőinek oldalvédjeként működve, tartóztassák fel a nyugat felől közeledő orosz seregeket. A csatára a szabadságharc során legtovább fővárosként működő Debrecennél került sor (ahonnan a kormány eddigre már elmenekült). Nagysándor József csapatainak helyzete nem tűnt túl kecsegtetőnek: az oroszok ötszörös túlerőben voltak, felszereltség tekintetében pedig még nagyobb volt a fölényük. Nagysándor tábornok ráadásul meglehetősen szerencsétlen csapatfelállítást választott, ugyanis a harcrend előtt magas kukoricás húzódott, a jobbszárnyon pedig a meg nem szállt debreceni Nagyerdő.
Ennek ellenére, az ütközet jól indult. Az ágyúpárbajban a magyar tüzérség győzedelmeskedett, valamint a magyar lovasság is sikerrel verte vissza az orosz támadást. A sikereken felbuzdulva Nagysándor József előrerendelte a balszárnyon lévő hadosztályt. Csakhogy időközben az orosz lovasság egy része a Nagyerdő rejtekében észrevétlenül megkerülte és hátba támadta Korponay ezredes jobbszárnyon elhelyezkedő hadosztályát. Az amúgy sem túl harcedzett és rosszul felfegyverzett magyar jobbszárny szétzúzása után, így a magyar sereg középhadának minden irányból egyszerre kellett szembenéznie az ellenség támadásával, ami rövidesen a középhad rendezetlen visszavonulásához vezetett. Érdekes módon, a másik terep-akadály, a kukoricás, viszont még jól is jött a magyar félnek. Ugyanis az egyedül maradt magyar balszárny bekerítésére küldött orosz csapatok eltévedtek a magas kukoricásban; így ez a magyar hadosztály kevés veszteséggel vissza tudott vonulni.
A debreceni ütközet a magyarok vereségével végződött. Ez azonban nemcsak a többszörös orosz túlerőnek volt köszönhető; hanem az ellenséges haderő elégtelen felderítésének és Nagysándor helytelen harcrend-felállításának is. Viszont kifejezetten szerencsés (és majdcsak csodával határos) eredmény, hogy a bevetett erők arányát tekintve, a magyar fél vesztesége meglepően kevés volt.

Pár szóban emlékezzünk meg, a csatában a magyar oldalt vezető Nagysándor Józsefről is!
Nagysándor József 1804. október 17-én (más vélekedések szerint 1803. augusztus 19-én) született Nagyváradon. 1819-ben lépett be a császári-királyi hadseregbe. A kedvezőtlen előlépési lehetőségek miatt, 1847-ben, főszázadosi rangban, nyugdíjaztatta magát. A magyar hadseregbe való belépésekor, 1848 júniusában Pest nemzetőr őrnagya lett. Aktívan részt vett a délvidéki harcokban, és gyorsan haladt felfelé a ranglétrán. Kitüntette magát az 1849. március 5-i szolnoki csatában. Lovassági parancsnokként vitézül végigharcolta a tavaszi hadjáratot, közben pedig tábornokká léptették elő. Buda bevételénél személyesen vezette rohamra katonáit és az ő hadteste jutott be először a várba. A nyár folyamán részt vett a Vág menti, és más csatákban is, azonban ezekben az ütközetekben tétovázó, sikertelen tábornoknak bizonyult. Bátor katona és jó alvezér volt (és egyesek szerint a szabadságharc „leghazafiasabb érzelmű tábornoka”), azonban önálló tábornokként nem szerepelt túl fényesen. Görgeit utálta és mindig gyanakodott rá, ezzel párhuzamosan viszont, Kossuth feltétlen hívei közé tartozott. 1849. augusztus 13-án tette le a fegyvert, az oroszok előtt, akik társaival együtt kiadták az osztrák hadseregnek. Kötél általi halálra ítélték és október 6-án, Aradon, kivégezték. Halála előtt egy latin mondást idézett a hadbírónak: „Ma nekem, holnap neked.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése