Kedves Látogató!

Ezt az oldalt a magyar történelem és a térképészet összekapcsolásával, ismeretterjesztés céljából hoztam létre. Úgy gondolom, hogy a történelmi események, személyek, nemzetünk természeti- és kulturális értékei mind-mind kisebb-nagyobb (és több-kevesebb) földrajzi helyekhez kapcsolódnak. Bár ezeket az eseményeket és embereket többnyire lehetséges földrajzi környezetüktől elválasztva is tárgyalni, véleményem szerint nem érdemes. Hiszen éppen ezek az események, személyek és nevezetességek által lesz színes, telik meg tartalommal a földrajzi tér, ahogy fordítva is igaz: a helyek egyedi jellemzői, a földrajzi környezet is mindig hozzáad valamit a nevezetes (szellemi és fizikai) emlékekhez. Nem kartográfia-történeti oldalt szeretnék szerkeszteni, csupán egy olyan történelmi oldalt, mely elsősorban térképek alapján, vagy legalább hozzájuk kapcsolódva, a földrajzi környezetre és a topográfiára hangsúlyt helyezve tárgyalja a magyar történelem néhány eseményét, mozzanatát. Ezt egy-egy rendszeres, hosszabb-rövidebb bejegyzés formájában képzelem el, melyek révén az olvasó alaposabban megismerheti hazánkat, a Kárpát-medence történelmét és földrajzát.

2011. augusztus 1., hétfő

Várháborúk a török-korban

Kőszeg ostroma

1529 őszén Bécs megmenekült. I.(Nagy) Szulejmánnak, minden idők leghatalmasabb török szultánjának ostroma kudarcot vallott, a hideg idő beálltával kénytelen volt elrendelni a visszavonulást. Bécs megmaradása azonban nem sokon múlott, a törökök óriási veszteségeket okoztak és kis híján elfoglalták a császárvárost. A Habsburg Birodalom (és így a Habsburg-uralom alatt lévő királyi Magyarország) székhelyének elfoglalása pedig beláthatatlan következményekkel járt volna.
Szulejmán nem is tett le tervéről és három évvel később újabb nagyszabású hadjáratot indított, hogy megvalósítsa legfőbb célját: Bécs elfoglalását. Tanulva a korábbi hadjárat sikertelenségéből, ezúttal másik útvonalat választott. Az 1529-es hadjárattal ellentétben, melynek útvonala a Duna mentén vezetett, Szulejmán 1532-ben a Dráván átkelve északnyugat felé fordult, hogy a Dunántúlon keresztül lerövidítse az utat és a tél beállta előtt több ideje jusson Bécs ostromára. Emellett fontos tényező volt az is, hogy a harcok által még érintetlen dunántúli területeken átvonulva a hadsereg ellátásának biztosítását is könnyebben megoldhatónak gondolta.
A közel százezres török sereg a Dunántúlon több jelentős erősség mellett is elhaladt, majd augusztus elején, a Zalán és a Rábán való átkelés után, sokak meglepetésére éppen Kőszeg kicsiny várának falai alatt táborozott le, hogy nekiálljon a vár ostromának.
A kőszegi várat a horvát származású Jurisics Miklós vezetése alatt alig félszáz katona védte. Ehhez csatlakozott még jó 700 környékbéli paraszt, akik a kőszegi várba menekültek, Jurisics pedig amennyire lehetett, felfegyverezte őket. Az ellenség túlereje még ígyis bő 120-130-szoros volt. A várkapitány minden pénzén lőport vásárolt, hogy apró várával ameddig csak lehet, feltartóztassa a török sereget, és ezzel időt nyerjen a Bécs alatt gyülekező keresztény nemzetközi haderőnek. Jurisics el volt rá szánva, hogy ha kell életét is adja a keresztény világ védelméért, azonban bízott abban, hogy a törökök Kőszeg alól is továbbvonulnak, hiszen más, fontosabb dunántúli várakat sem vettek ostrom alá.
A török sereg azonban mégis nekiállt az ostromnak. A védők szerencséjére a legnagyobb ostromágyúkat a Dunán, hajón szállították Bécs felé. Azonban ezek nélkül is számos ágyú ontotta a lövedékeket a várra, majd nemsokára a török aknászok és ostromtornyok is támadásba lendültek. A maroknyi várvédő „sereg” újabb és újabb rohamokat vert vissza, egy éjjeli akció során pedig az egyik ostromtornyot is sikerült felgyújtaniuk. Jurisics egymás után küldte segélykérő leveleit Ferdinánd királynak, a Bécs alatt összegyűlt hatalmas sereg vezérei azonban egyetlen embert, se egy zacskó lőport nem voltak hajlandóak küldeni Kőszeg védőinek.
Augusztus 28-i levelében Jurisics Miklós leírja, hogy már csak három mázsa lőporuk maradt, embereinek fele pedig már elesett a harcokban. Politikai és katonai éleslátásáról tanúbizonyságot téve kifejti azt is, hogy a szultán szerinte csak Bécstől távolabb akarja csalni az összegyűlt keresztény hadsereget, hogy ott jobb eséllyel vehesse fel velük a harcot. Jurisics ekkor már biztos volt benne, hogy segítséget nem fog kapni senkitől és belenyugvással várta dicső halálát, melyet hitéért fog elszenvedni.
Augusztus végére a törökök rommá lőtték a kőszegi várat, Jurisics Miklós és megmaradt, pár száz sebesült embere (akik a sajátjukénál nagyjából hétszer nagyobb veszteséget okoztak az ellenségnek) pedig a füstölgő törmelékeken állva várták a törökök végső rohamát. Ehelyett azonban augusztus 29-én egy ajánlatot kaptak az ellenségtől. Ez az ajánlat arról szólt, hogy a törökök, ha délelőtt 11 óráig nem foglalják el a „várat”, akkor az a védők kezén maradhat, amennyiben a törökök kitűzhetik rá a lófarkas zászlót. A védők, nem lévén más választásuk, belementek az ajánlatba. A török hadseregnek végül nem sikerült elfoglalni a várat. Kivételesen (talán mivel szultáni hadról volt szó) betartották ígéretüket és a török zászlók kitűzése után az oszmán sereg megkezdte visszavonulását. Szulejmán serege másik útvonalon hazaindulva kicsit fosztogatott Alsó-Ausztriában, Stájerországban és Szlavóniában, majd visszavonult a Balkánra.
Kőszeg néhány száz védője közel egy hónapig kitartott az irtózatos ellenséges túlerővel szemben; bátor helytállásukkal beírták magukat a magyar történelem dicső lapjaira. Kőszegen mind a mai napig egy érdekes szokással, a 11 órai harangszóval emlékeznek meg e híres győzelemről.
Kicsit szélesebb, alaposabb körültekintéssel szemlélve az eseményeket és a helyzetet, sajnos némileg ellentétesen kell, hogy viszonyuljunk Kőszeg ostromának tényéhez. A büszkeség mellett, ami joggal tölthet el minket e kicsiny vár maroknyi hősének kitartása okán, bizony sajnálkozásra is van okunk. Bécs alatt ugyanis nagyjából százezres létszámú, hatalmas nemzetközi keresztény zsoldossereg sorakozott fel, V.Károly császár személyes vezetése alatt. Ha 1532-ben megütközött volna V.Károly, (kis túlzással „a fél világ ura”) és I.Szulejmán („a világ másik felének az ura”) főserege, akkor egy mindent eldöntő csatával talán megpecsételődhetett volna Közép-Európa sorsa. A felek egyike sem mert azonban a rendkívül kockázatos ütközetbe bocsátkozni. Mindketten tisztában voltak azzal, hogy a támadó hátrányban lenne, egy esetleges, sorsdöntő vereséget pedig nem kockáztathattak. A német rendek ráadásul csak azzal a feltétellel voltak hajlandóak megszavazni a császárnak (és öccsének) az óriási zsoldossereget, hogy azt nem vezethetik a Német-római Birodalom határain túlra, így például Magyarországra. Szulejmán igyekezett Bécs alól elcsalni a keresztény sereget, valószínűleg ezért torpant meg, hogy Kőszeget ostromolja. A keresztény sereg vezetését azonban csak Bécs védelme érdekelte és emiatt, valamint az előbbi feltétel miatt nem mozdultak Bécs mellől. A sorsdöntő összecsapás elmaradt, Szulejmán hazavonult, a keresztény sereg pedig szétoszlott. Hazánk tragédiájára a két nagyhatalom Magyarország területén került egyensúlyba egymással. Magyarország közel két évszázadra ütközőzónává, a belviszályokat kihasználó nagyhatalmak játékasztalává, egy minden oldalról rablásoknak, pusztításoknak kitett hadszíntérré változott…
Kőszeg bátor védőinek helytállásából ez azonban mit sem von le. Hogy a szultán éppen Kőszegnél állt le időt húzni, az nem rajtuk múlott. A nagypolitikához (Jurisics kivételével) ők nem értettek, nem is foglalkoztak vele, csupán azt tették, ami a kötelességük volt és amit a szívük diktált: védték a hazájukat (azt a keveset, ami még mögöttük volt) és a királyukat. Kitartásuk és kötelességtudatuk mindörökké példaértékű marad.

2 megjegyzés:

  1. Meg tudnád mondani, hogy a fent leírtaknak mi a forrása? Melyik könyvből, honlapról valók? Előadást készítek, és ezt is felhasználom segítségnek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Remélem még nem túl későn válaszolok...
      Nos, általában rengeteg forrásból szoktam összeszedni a cikkeimet, így bevallom, hogy nem nagyon emlékszem már, pontosan honnan szereztem az infókat ehhez másfél évvel ezelőtt.
      Ami biztos, hogy Bánlaky József művét rendszeresen használni szoktam (http://mek.oszk.hu/09400/09477/html/0013/963.html), a Rubicon oldalán is gyakran találni jó cikkeket, Kőszeg ostromáról például írtak már ők is (http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1532_augusztus_5_megkezdodik_koszeg_ostroma/). Kőszeg ostromához sokat segítettek azok a jegyzeteim is, amiket jópár éve egy helytörténész előadásából írtam le. Meg persze a saját gondolataimat, ötleteimet, kutatásaimat is beleszövöm. Most más nem jut eszembe ehhez a cikkhez, pedig tuti volt még valami forrás, úgy rémlik...Remélem azért tudtam segíteni.

      Törlés