A magyarság néprajzi térképe

A Göcsej

A Göcsej néven ismert kistáj egy Zala megyei anyagos, erdős dombvidék, Zalaegerszegtől délnyugatra, a Zala, a Válicka és a Kerka között; egyúttal egy különleges néprajzi táj. Neve egy Dunántúl-szerte használatos köznévből ered, mely „dimbes-dombos terület”-et jelöl.

A kora-Árpád-korban − nevezetesen a Horvátországgal való perszonálunió létrejötte előtt – határőrvidék volt, alighanem idetelepített székelyekkel. (Annyi legalábbis biztos, hogy a göcsejiek a székelyek közeli [no, nem földrajzilag…] rokonai.) Ezt támasztja alá az az érdekesség is, hogy még alig kilencven évvel ezelőtt is ismeretes volt, hogy a göcsejiek – a szomszédos tájegységektől jelentősen különböző – tájszólása a székelyekéhez hasonlított a legjobban. Bár a „modernség”, az autópályák, a média és kommunikációs eszközök által egységesülő beszédből ma már sajnos többnyire kivesztek az ilyen érdekességek; ahogy a népviseletek is az ünnepnapokra, különleges alkalmakra és a kevés hagyományőrző öltözetére szorultak vissza. A(z egykori) göcseji népviselet egyébként a híres magyarországi népviseletek közt viszonylag dísztelennek tűnik. Érdekes jellegzetessége volt viszont – csak hogy két ruhadarabot említsek – a nők viseletének a hosszú alsóruha („alsóümög”) és az úgynevezett „pacsa”, ami egy széles fakáplira hajtogatott, fehér vászon főkötő volt, mely a fej mögött és mellett sátorszerűen kiszélesedve borult viselőjének vállaira.

A Göcsej, mint földrajzi kistáj, a Zalai-dombság részét képezi. Területe nagyjából 650 km2. Érdekesség, hogy az itt lévő falvak olyan picikék, hogy ezen a viszonylag kis területen számszerűleg több település van, mint a területileg hatszor nagyobb Csongrád megyében! A vidék termékeny, mély kúttal pedig bárhonnan jó ivóvíz nyerhető. A Göcsej legmagasabb pontja a 304 méteres Kandikó.

A Göcsej piciny falvainak sajátossága az úgynevezett szeges településszerkezet. (Nem összekeverendő a szomszédos Őrség hasonló, szeres településszerkezetével.) Lényege, hogy a települések általában nem zárt szerkezetűek, hanem a völgyben lévő községek határában, a domboldalakon, öt-tíz házból álló házcsoportok, „szegek” jöttek létre, és ezek laza együttesében telepedett meg a népesség. A szegekben jellemzően ún. kerített házakat emeltek, ami azt jelenti, hogy a lakó- és gazdasági épületeket (istállók, pajták, ólak, stb.) általában egybeépítették, mégpedig úgy, hogy az épületek együttese közrezárta az udvart.

A Göcsej egyike volt hazánk elsőként református hitre tért vidékeinek, azonban a rekatolizáció itt oly jelentős sikert ért el, hogy a XVIII. század óta a göcsejiek kifejezetten, szinte egyöntetűen katolikusoknak mondhatók.

Amit pedig idén márciusban magam is megállapíthattam e vidékről: a Göcsej „a vadászlesek földje”! Akár ez is lehetne nyugodtan egyik állandó jelzője a tájnak, mert olyan sok van belőlük (és a legtöbb teljesen jó, használható állapotú), gyakran egymástól párszáz méterre. Vannak olyan helyek, ahonnan körbenézve a dombokon és völgyeken, egy pontból akár 5-6 vadászlest is láthatunk. (És ki tudja hányat takarnak még a sűrű kis erdőfoltok?) Azért nincs zavaróan sok, csak a megszokotthoz képest jóval több és jobb van, de ez nem baj. Nekem egyébként a táj egykori határőrvidéki szerepe jutott róluk eszembe, így könnyedén bele tudtam magam képzelni az egy évezreddel ezelőtti Göcsejbe, amikor e vadászlesek helyén még hasonló kis őrtornyok állhattak…

Ennyit szántam röviden a Göcsej ismertetésére; ha a kedves olvasó érdeklődését felkeltettem, akkor e tájegységről számos nagyszerű könyvből (és persze személyes tapasztalatok útján) szerezhet bővebb információkat.