Kedves Látogató!

Ezt az oldalt a magyar történelem és a térképészet összekapcsolásával, ismeretterjesztés céljából hoztam létre. Úgy gondolom, hogy a történelmi események, személyek, nemzetünk természeti- és kulturális értékei mind-mind kisebb-nagyobb (és több-kevesebb) földrajzi helyekhez kapcsolódnak. Bár ezeket az eseményeket és embereket többnyire lehetséges földrajzi környezetüktől elválasztva is tárgyalni, véleményem szerint nem érdemes. Hiszen éppen ezek az események, személyek és nevezetességek által lesz színes, telik meg tartalommal a földrajzi tér, ahogy fordítva is igaz: a helyek egyedi jellemzői, a földrajzi környezet is mindig hozzáad valamit a nevezetes (szellemi és fizikai) emlékekhez. Nem kartográfia-történeti oldalt szeretnék szerkeszteni, csupán egy olyan történelmi oldalt, mely elsősorban térképek alapján, vagy legalább hozzájuk kapcsolódva, a földrajzi környezetre és a topográfiára hangsúlyt helyezve tárgyalja a magyar történelem néhány eseményét, mozzanatát. Ezt egy-egy rendszeres, hosszabb-rövidebb bejegyzés formájában képzelem el, melyek révén az olvasó alaposabban megismerheti hazánkat, a Kárpát-medence történelmét és földrajzát.

2011. március 20., vasárnap

A Magyar Szent Korona Országai 1910

Magyarország vármegyéi – Komárom, Esztergom, Bars

Ezúton folytatjuk Magyarország 1910-es vármegyéinek bemutatását, a korábban említett szempontok szerint. Emlékeztetőül néhány adat:
1910-ben a Magyar Szent Korona Országainak:
Területe: 325 400 km2
Lakossága: 20 886 000 fő
Magyarság aránya: 48%

Komárom
Magyarország ősi vármegyéinek egyike Komárom. A közel kilencven százalékban magyarok lakta megye székhelye az azonos nevű Komárom volt, mely a vármegye középpontjában, a Duna és a Kis-Duna (vagy ha úgy nézzük: a Duna és a Vág) összefolyásánál található.
Komáromban és környékén már a római kortól kezdve épültek erődök. Komárom vára az Árpád-korban például sikerrel állt ellen a tatár támadásnak. A komáromi várat az évszázadok folyamán állandóan bővítették, erősítették, fejlesztették és új erődökkel, bástyákkal, védművekkel gyarapították, így – különösen a napóleoni háborúk utáni nagy fejlesztések által – az egész Birodalom leghatalmasabb, legmodernebb és gyakorlatilag bevehetetlen erődítmény-rendszerévé változott. Nevezetes, hogy a Klapka György által védett Komárom vára 1849-ben még a világosi fegyverletétel (tehát a szabadságharc hivatalos lezárása) után másfél hónappal is tartotta magát, és csupán október elején, szabad elvonulás fejében adták át a várat az ostromlóknak. A sors keserű fintora, hogy mire 1877-re óriási költségekkel befejeződtek az építkezések és teljesen elkészült az erődrendszer, néhány évtized múlva a haditechnika gyors fejlődése (és a külpolitika megváltozása) miatt elavulttá és feleslegessé vált. Védműveinek nagy részét mára le is bontották. A városának számos neves szülötte közül a leghíresebbek V.László király és Jókai Mór. Komárom ősi városát a trianoni békediktátum kettészakította, így jelenleg a nagyobbik, „öreg Komárom” Szlovákiához tartozik, és csupán a város egy kicsiny, déli része fekszik Magyarországon.
Említésre méltó még, hogy Komárom megye gazdasági életében kiemelkedő szerepet játszott a tatabányai és dorogi kőszénbányászat.
A vármegye másik központi jelentőségő települése Tata, mely a történelem folyamán sokszor szolgált királyi vadászkastélyként vagy pihenőhelyként (főleg Zsigmond király kedvelt tartózkodási helye volt), illetve a török elleni védelmi rendszerben is fontos szerephez jutott.

Esztergom
1910-ben Magyarország legkisebb területű (mindössze 1076 km2) vármegyéje Esztergom vármegye volt. A megye székhelye az azonos nevű, a Duna egy kanyarulatában, a Garam torkolatától nem messze elhelyezkedő Esztergom volt.
Esztergom városának központi szerepe végigkísérte a magyar történelmet, azonban legnagyobb jelentősége a korai Árpád-korban volt. Géza fejedelem ide (a korábbi központnál nyugatabbra, aminek jelzés értéke is volt) helyezte új, állandó székhelyét, ezzel lényegében az ország fővárosává téve Esztergomot. A fejedelem Esztergomban építette fel hatalmas vörös kőtömbökből álló palotáját, valamint az ország egyik első templomát és itt született Vajk, a későbbi I.(Szent) István is. Megkoronázása után Szent István belekezdett a püspökségek szervezésébe, Esztergomban azonban nem csak püspökséget, hanem érsekséget is létrehozott, amivel biztosította az ország egyházi függetlenségét. Esztergom így, mint az esztergomi érsek székhelye (noha az érsek nem mindig – főleg a török-korban – tartózkodott Esztergomban, hivatalosan mégis esztergomi érseknek nevezték) immár több mint ezer éve a római katolikus egyház magyarországi központja. Sokáig az ország egyetlen pénzverdéje is itt működött és egészen a tatárjárásig az ország egyik leggazdagabb, legnépesebb városa volt, egyúttal kereskedelmi és ipari központ is. Az idők folyamán (főleg a tatárjárás és a török háborúk alatt) a dicső középkori város teljesen elpusztult, az újkorban egészen megváltozott arculattal kezdett újjáépülni. Ennek ellenére Esztergom ma is kedvelt idegenforgalmi célpont, újkori bazilikája (mely állítólag az ország jelenlegi legmagasabb épülete) és más építészeti remekei, a város és a táj látképe és hangulata mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy Esztergomot napjainkban is az ország egyik legszebb gyöngyszemének tekinthessük.

Bars
Elérkeztünk utazásunk során az első olyan vármegyéhez, melynek székhelyének neve nem azonos a megye nevével. Noha, az tény, hogy Bars vármegye is egy ősi településéről, pontosabban Bars váráról kapta nevét, melyet még állítólag a honfoglaló Bors vezér nemzetségfő építtetett. Megyeszékhelye azonban a XVIII. század végétől fogva Aranyosmarót volt.
Bars megye földrajzi képét északon elsősorban a Nagy-Fátra hegyvidéke határozza meg, míg délen a Zsitva és a Garam folyók közti termékeny halomvidék. A hegyek gyomra nagy mennyiségű kincset rejtett magában. 1910-ben lakosságának 34,7%-a volt magyar.
A megye legnevesebb települései közt volt Léva – mely több évszázadon át a vármegye központjának is számított –, Körmöcbánya – a középkori Magyarországon az arany- és ezüstbányászat, valamint a XIV. század elejétől a pénzverés központja – és Nagysalló – ahol 1849 áprilisán őseink a dicsőséges tavaszi hadjárat egyik fényes magyar győzelmét aratták.

1 megjegyzés:

  1. Kedves Ádám!
    Történész lévén örülök a blogodnak, mert sok értékes témát dolgoztál fel. Csak így tovább!
    Kökény Ferenc

    VálaszTörlés