A csornai ütközet és Kmety György
1849 júniusának első felében a magyar erők a Dunántúlon a Rába vonalát védték a közelgő osztrák támadással szemben.
Az ellenség egyik fél dandárja, melyet Franz Wyss vezérőrnagy irányított, június 7 és 8-án megszállta Kapuvárt és Csornát, a következő napokban pedig kiküldött portyázói útján próbálta meg kikémlelni a magyarok által tartott Rába-vonal gyengepontjait.
Eközben június 11-én a Kmety György vezette magyar hadosztály megérkezett Pápára. Kmety György, amint értesült róla, hogy Wyss csapatai Csornán szállásoltak be, azonnal úgy döntött, hogy megragadja a kínálkozó alkalmat, hogy rajtaüssön a 40 km-nyire tartózkodó ellenségen. Különösen kedvező alkalma nyílt erre, mivel néhány nappal korábban sikerült elfogni egy meggondolatlanul, kíséret nélkül utazó császári ezredest, akinek feljegyzéseiből Kmety pontosan tájékozódhatott Wyss osztrák csapatainak elhelyezkedéséről. Bár e váratlan támadás tervét Klapka György is javasolta, Kmety saját elhatározásból döntött. Szándékáról senkit nem értesített, csupán akkor tudatta Klapkával, mikor már a Rábánál járt.
Kmety június 12-én indította meg támadását Pápáról, aminek céljából az árpási és a malomsoki Rába-hidakat már a megelőző napon helyreállíttatta. Hadműveletét úgy hajtotta végre, hogy az ellenség minden irányból be legyen kerítve, esélye pedig csak észak felé legyen kijutni, ahol a Hanság mocsaraiba keveredve kénytelen legyen megadni magát. (Mindeközben azt is kockáztatva, hogy a közelben lévő osztrák erősítések is bármikor odaérkezhettek.) Június 13-án hajnalban Kmety hadosztálya három irányból (melyek közül a délit személyesen Kmety vezette) indította meg a támadást a Csornán lévő Wyss dandárja ellen.
Bár Wyss időben értesült a támadásról, a magyarok olyan meglepően gyorsan nyomultak előre, hogy az ellenségnek alig volt ideje csapatait és ágyúit felállítani a település minden oldalán.
Reggel fél 6 és fél 9 között folyt az elkeseredett küzdelem Csorna több oldalán, előbb a határban, majd az utcákon és a házak közt. Az Itáliából nemrég érkezett osztrák dzsidások egészen addig legyőzhetetlennek hitték magukat, azonban a magyar huszárok megverték őket – mialatt azonban maguk is súlyos veszteségeket szenvedtek. Eközben északon, kemény harcok árán, az osztrákoknak sikerült biztosítaniuk visszavonulási útvonalukat Bősárkány felé. Amikor azonban a császári csapatokat a közéjük benyomuló magyar alakulatok kettéválasztották a település két felére, s így az osztrákokat a teljes megsemmisülés fenyegette, Wyss elrendelte a visszavonulást. Ez egyébként sok beszorított osztrák csapatrész már korábban, magától is megkezdte. A visszavonulás harcai során, puskalövés által, maga Wyss is életét vesztette.
Az észak felé visszavonuló osztrák csapatok csak annak köszönhették megmenekülésüket, hogy a Hanság hídjait a császári utászok pár nappal korábban már helyreállították. Kellemetlen meglepetés azonban még így is érhette volna őket, mivel a VII. hadtest egy különítménye Zámbelly Lajos vezetésével, nyugat felől Kónyra vonult. Az ott tartózkodó császári csapatokat kizavarták, a csornai ütközet részvevőinek azonban már nem tudták észak felől útját állni, mivel ehhez már túl későn érkeztek Bősárkányhoz.
A csornai ütközet egy szép magyar taktikai siker volt, melyben az azonos méretű (kb. 5-5000 fős) seregek nagyjából ugyanakkora (igen súlyos) veszteséget szenvedtek, és a magyaroknak sikerült az ellenséget valamelyest hátravetniük. Harcászatilag Kmety győzelme – a teljesen önállóan kieszelt és végrehajtott tervvel – oly jelentős volt, hogy leleményességét és honvédjeinek vitézségét még évtizedek múlva is elismeréssel emlegették az osztrák oldalon is. Mivel azonban a teljes bekerítés és megsemmisítés nem sikerült, így e győzelemnek komolyabb hosszú távú eredményei sajnos nem lettek.
A támadást vezető s a csornai győzelmet kivívó Kmety György 1813. május 24-én született a gömöri Felsőpokorágyon, vagyontalan, evangélikus nemesi családban.
Tanulmányait Késmárkon végezte (bár leginkább az iskolakerülésben jeleskedett), majd beállt a 19. császári és királyi gyalogezredbe. 1847-ben főhadnagyként szolgált Itáliában, a híres Radetzky tábornagy seregében, ahol sok olyan katonai tapasztalatot szerzett, melyet később jól hasznosíthatott az osztrákokkal szemben.
Az újonnan létrejött honvédség zászlóaljait már századosként szervezte és 1848 októberében Győrött csatlakozott a városon átvonuló Kossuth táborához. Innentől kezdve végigharcolta az egész szabadságküzdelmet.
Bátor helytállásával kitüntette magát a schwechati csatában és a parndorfi (pándorfalvi) ütközetben. A ranglétrán gyorsan emelkedett,1849-ben pedig már egy hadosztály parancsnokává nevezték ki. 1849. február 28-án Mezőkövesd és Szihalom között győzelmet aratott Franz Deym dandárja felett.
Az isaszegi csata alatt hiábavalóan győzködte Gáspár András tábornokot, hogy a VII. hadtest is lendüljön támadásba északkelet felől – miáltal az isaszegi győzelem még jelentősebb, valóban döntő fordulópont lehetett volna –, Gáspár nem volt kellőképpen önálló e fontos döntés meghozásához. Kmety ennek ellenére Máriabesnyőig előrenyomult hadosztályával, azonban mikor Gáspár ráparancsolt, hogy azonnal rendelje vissza csapatait, akkor Kmetynek kénytelen-kelletlen hátrább kellett vonulnia. Kmetyt még áprilisban ezredessé léptették elő.
Kmety Buda visszavételében is fontos szerepet játszott, amikor hadosztályával észak felől, a Vízivárosból rohamozta meg a várat, illetve kísérelte meg felgyújtani a vízvédművet, hogy ezzel fosszák meg a várőrséget a vízellátástól. A vízvédmű elleni rohamok egyikében maga Kmety is megsebesült, azonban ez sem akadályozta meg abban, hogy az ostromban továbbra is részt vegyen.
Buda bevétele után a Rába-vonalra vonult, ahol június 13-án talán legnagyobb győzelmét aratta Csornánál, két héttel később viszont az ihászi ütközetben vereséget szenvedett. (Utóbbi idején már vezérőrnagyi rangban.) Ezután a délvidéki hadszíntérre vezényelték. Részt vett a temesvári csatában, ahol a balszárnyon sikeresen nyomult előre, azonban a többi seregrész kudarca miatt az összecsapás kimenetelét ő sem fordíthatta meg. Augusztus 15-én – tehát már a világosi fegyverletétel után – utóvédharcot vívott Haynau egyik dandárjával, ezután ő is törökországi emigrációba kényszerült.
Iszmail pasa néven ő is belépett a török hadseregbe – melynek nagy szüksége volt a Kmetyhez hasonló, jól képzett katonai vezetőkre, ezért igencsak megbecsülték a magyar tábornokokat –, és először Aleppóban tevékenykedett Bemmel (török nevén: Murád pasa) együtt. 1853-tól dandártábornok volt, részt vett a krími háborúban. Ennek is legjelentősebb epizódja az volt, amikor 1855-ben Guyon Richárddal (török nevén: Kursid pasa) együtt a kaukázusi Karsz erődjét védték az oroszokkal szemben. Karszi- és a hadsereg modernizálása érdekében nyújtott tevékenységéért a török kormányzat kitüntette, halála után Isztambulban szobrot állítottak neki és máig hősként ismerik el. Kmety még néhány évig teljesített szolgálatot tábornokként (többek közt az Itáliába készülő Magyar Légió szervezésében is részt vett), majd betegségébe és a politikai játszmákba belefáradva 1862-ben nyugdíjba vonult. Londonban telepedett le, ahol 1865. április 25-én halt meg, feleség és gyermek nélkül. Könyveit a magyar szabadságharcról, illetve a karszi erőd védelméről írta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése