Kedves Látogató!

Ezt az oldalt a magyar történelem és a térképészet összekapcsolásával, ismeretterjesztés céljából hoztam létre. Úgy gondolom, hogy a történelmi események, személyek, nemzetünk természeti- és kulturális értékei mind-mind kisebb-nagyobb (és több-kevesebb) földrajzi helyekhez kapcsolódnak. Bár ezeket az eseményeket és embereket többnyire lehetséges földrajzi környezetüktől elválasztva is tárgyalni, véleményem szerint nem érdemes. Hiszen éppen ezek az események, személyek és nevezetességek által lesz színes, telik meg tartalommal a földrajzi tér, ahogy fordítva is igaz: a helyek egyedi jellemzői, a földrajzi környezet is mindig hozzáad valamit a nevezetes (szellemi és fizikai) emlékekhez. Nem kartográfia-történeti oldalt szeretnék szerkeszteni, csupán egy olyan történelmi oldalt, mely elsősorban térképek alapján, vagy legalább hozzájuk kapcsolódva, a földrajzi környezetre és a topográfiára hangsúlyt helyezve tárgyalja a magyar történelem néhány eseményét, mozzanatát. Ezt egy-egy rendszeres, hosszabb-rövidebb bejegyzés formájában képzelem el, melyek révén az olvasó alaposabban megismerheti hazánkat, a Kárpát-medence történelmét és földrajzát.

2019. január 29., kedd


100 éve, hogy Balassagyarmatról a felkelt helyiek és a segítségükre siető magyar katonai alakulatok kizavarták a csehszlovák megszállókat. Bátor helytállásuknak köszönhetően nemcsak (az akkoriban nógrádi megyeszékhely) Balassagyarmat maradt meg Magyarország számára, de mivel a trianoni határokat az itteni szakasz kivételével szinte mindenhol úgy húzták meg, hogy a vasútvonalak már pont az új államokhoz kerüljenek (igaz, hogy azokon a részeken nincs nagyon az Ipolyhoz hasonló, határnak kijelölhető folyó sem), így valószínűsíthető, hogy a balassagyarmati fegyveres ellenállás nélkül ez a kb. 70 km-es vonalszakasz és környéke is Csehszlovákiához került volna. És bár ez már csak feltételezés, de könnyen elképzelhető, hogy enélkül ma Magyarország északi határa a Börzsönytől délre, Vácnál húzódna... A hősies tettért egy 2005-ös emléktörvény a Civitas Fortissima (a „Legbátrabb Város”) megtisztelő címet adományozta Balassagyarmatnak.

Balassagyarmat tágabb vidéke, egy I. világháború előtti térképrészleten. 
Lilával kiemelve a trianoni határvonal látható.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése