Kedves Látogató!

Ezt az oldalt a magyar történelem és a térképészet összekapcsolásával, ismeretterjesztés céljából hoztam létre. Úgy gondolom, hogy a történelmi események, személyek, nemzetünk természeti- és kulturális értékei mind-mind kisebb-nagyobb (és több-kevesebb) földrajzi helyekhez kapcsolódnak. Bár ezeket az eseményeket és embereket többnyire lehetséges földrajzi környezetüktől elválasztva is tárgyalni, véleményem szerint nem érdemes. Hiszen éppen ezek az események, személyek és nevezetességek által lesz színes, telik meg tartalommal a földrajzi tér, ahogy fordítva is igaz: a helyek egyedi jellemzői, a földrajzi környezet is mindig hozzáad valamit a nevezetes (szellemi és fizikai) emlékekhez. Nem kartográfia-történeti oldalt szeretnék szerkeszteni, csupán egy olyan történelmi oldalt, mely elsősorban térképek alapján, vagy legalább hozzájuk kapcsolódva, a földrajzi környezetre és a topográfiára hangsúlyt helyezve tárgyalja a magyar történelem néhány eseményét, mozzanatát. Ezt egy-egy rendszeres, hosszabb-rövidebb bejegyzés formájában képzelem el, melyek révén az olvasó alaposabban megismerheti hazánkat, a Kárpát-medence történelmét és földrajzát.

2011. december 19., hétfő

Karácsonyi vásárok Budapesten

A karácsony előtti készülődés, vásárlás, rendezvények és maga a színes, fényes vásári hangulat napjainkban szorosan összefonódik az adventi, karácsonyi vásárokkal. Ilyen vásárokat a világ számos országában és városában rendeznek. Azonban a magyar főváros lakóinak nem kell messzire menniük ahhoz, hogy egy ilyen „eseményen” részt vehessenek, hiszen Budapesten is számos karácsonyi vásár várja idén is az érdeklődőket.
Az igazán jó karácsonyi vásár jellemzője – véleményem szerint −, hogy napjaink anyagias világába is visszahozzák az ajándékvásárlás örömét és annak kellemes karácsonyi hangulatát. Az ilyen, igazi karácsonyi vásárokon (a máshol túlzottan „üzleti jellegű”, pénzköltésre fókuszáló vásárokkal szemben) az árusítás és a vásárlás szinte csak egy mellékes, rész-eseménynek tűnik. Az esemény jellegét jó esetben inkább a különféle rendezvények, nyüzsgés (de nem tömeg), gyerekeknek szóló előadások, játékok, programok, interaktív kézműves műhelyek-vásárok, kiállítások, a munka utáni kikapcsolódás lehetősége, élő- vagy hangszóróból szóló karácsonyi zenék, ünnepi fények, na meg az elengedhetetlen forralt bor-, kürtöskalács- és kenyérlángos-illat határozza meg.
Budapesten a legnagyobb hagyományokkal rendelkező karácsonyi vásár alighanem a Vörösmarty téri. Itt, a lassan másfél évtizedes múltra visszatekintő vásár forgatagában megtalálható minden, aminek egy karácsonyi vásáron illik ott lennie: a különféle gőzölgő finomságoktól kezdve, a kézműves portékákon, ruhaféléken át, egészen a változatos programokig. Sőt, több jótékonysági bódé kínál lehetőséget az adakozásra is, ha valaki inkább adni, mintsem kapni szeretne ilyenkor.
Idén először nyílt adventi vásár a Szent István Bazilika előtt is. A vásár faházikói között, a tér közepén egy nyolc méteres, kék égőkbe öltöztetett fenyőfa áll, körülötte korcsolyapályával. A vásár hatalmas adventi koszorújának első gyertyáját Erdő Péter bíboros gyújtotta meg.
A ferencvárosi Bakáts téren megrendezett vásár ugyancsak – nálunk − különösnek tűnő attrakcióval rukkolt elő: itt díszítésképp egy sok méter magas kivilágított karácsonyi „piramist”, vagyis inkább valami furcsa gúlát állítottak fel…
A belvárosban lépten-nyomon karácsonyi vásárokba botlunk, azonban a külső kerületekben sem maradnak el az ilyen jellegű események. Fabódés-forralt boros-kenyérlángosos karácsonyi vásári forgatag alakult ki például a XVII. kerület idén átadott új főterén is, Rákoskeresztúr központjában, az „ELÁG”-on.
Így álunk tehát karácsonyi vásárok terén…Lényegüket tekintve hasonlóak, méretüket, programjaikat, egyéb apróságokat tekintve viszont változóak és különbözőek a főváros egyes vásárjai. Na meg persze, a belváros több külföldi turistára számító vásárjai árukat tekintve is gyakran más kategóriát képviselnek, mint a kevésbé forgalmas helyek. Hogy melyik a legszebb, legnagyobb, legváltozatosabb, leghangulatosabb karácsonyi vásár Budapesten? Ennek eldöntését mindenkinek a saját tapasztalataira bízom!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése