Magyarország a jó minőségű vizek országa. Ezt már 130 évvel ezelőtt is tudták, noha akkoriban még némileg másképpen nézett ki Magyarország fürdőinek és ásványvizeinek térképe. Itt most nem az országhatárok megváltozására gondolok, hiszen a „szűkebb értelemben vett” Magyarország területén is jelentősek az eltérések az akkori állapotokhoz képest. Azóta megszűntek fürdők, kiapadtak források; helyettük viszont máshol fedeztek fel újabb kutakat, újabb forrásokat és építettek ki újabb jelentős fürdőket.
Az 1881-es térképre tekintve talán a legszembetűnőbb, hogy a Felvidék telis-tele van jelölésekkel. Valóban, az országnak ezen a vidékén csak úgy hemzsegtek az ásványvíz- és savanyúvíz-források. Persze a savanyúvíz is ásványvíz, ezt csak azért emeltem ki külön, mert ilyen források voltak a legnagyobb számban a Felvidéken. A savanyúvíz egyébként olyan ásványvizet jelent, ami magas szén-dioxid tartalommal rendelkezik.
Erdély ásványvizeinek térképére fordítva figyelmünket, észrevehetjük, hogy itt is szép számmal voltak ásványvíz-források, már 130 évvel ezelőtt is. Az erdélyi ásványvizek különlegessége, hogy legtöbbjük magas só-tartalommal bír. Sehol másutt a térségben nem található annyi és oly sokféle (pl.: konyhasós, keserűsós) só-tartalmú ásványvíz, mint a Kis- és Nagy-Szamos, illetve a Maros vidékén.
De elmondhatjuk azt is, hogy a történelmi Magyarország, azaz a Kárpát-medence teljes területe gazdag az ásványvíznek nevezett természeti kincsekben.
Réges régről ismert ásványvíz-lelőhelyek és gyógyfürdők voltak/vannak például Budán, Balatonfüreden, Pöstyénben, Tátrafüreden, Szolyván, Borszéken, Egerben vagy Nagyvárad környékén. Budapest vizei oly régóta híresek, hogy a budai termális vonal meleg vizű forrásaira már a rómaiak is fürdőket építettek. A XIX. században pedig rengeteg újabb forrás felfedezésével bővült a magyar ásvány- és gyógyvíz-lelőhelyek amúgy is szerencsésen hosszú listája. Többek között ekkoriban vált ismertté Torda sósvíz-forrása vagy indult fejlődésnek Balf (már régebben is ismert) fürdőhelye is.
A kénes gyógyvízforrások közül nagy népszerűségnek örvendett/örvend Harkány, Korpona vagy Stubnyafürdő, míg a vastartalmú ásványvíz-lelőhelyek közül kiemelhetnénk Tusnádot, Előpatakot vagy Buziást. Léteznek úgynevezett „meszes” vagy „földes” ásványvizek is, ezek híres lelőhelyei közé tartozott Budapest több forrása, a felvidéki Szklenófürdő vagy Bajmóc is.
Hévíznek vagy termálvíznek a 20-30 °C fölötti hőmérséklettel rendelkező ásványvizeket nevezzük. Ezek nagy része egyúttal gyógyvíz is. Magyarország földrajzi helyzete miatt rendkívül szerencsés, hiszen hatalmas felszín alatti vízkészlettel és magas geotermikus gradienssel van megáldva, és ezáltal hazánk igen jelentős hévízkinccsel rendelkezik. Bár ezek többségét a XX. században tárták fel, az ország 130 éve is neves hévíz-forrásokkal rendelkezett például Herkulesfürdőn vagy Krapinske Toplicén.
1881-ben széles körben ismerték és felhasználták a bánsági Ivánda, Balatonfüred, az északi Polhora, Szobránc vagy a székelyföldi Málnás ásványvizeit, csak hogy néhány példát említsünk.
A korabeli fürdők leghíresebbjei közé tartoztak Budapest, Daruvár, Hévíz és Keszthely, Bazin, Bártfa, Nyíregyháza, Székelyudvarhely, Herkulesfürdő, Palicsfürdő vagy Gyöngyös fürdői.
Úgy hiszem, a rövid kis ismertetőből is kitűnik, hogy hazánk hál’ Istennek sosem volt híján az értékes vízkészletnek és fürdőhelyeknek. Pedig akkoriban nem ismerték még olyan helyek földalatti vízkincseit sem, mint Hajdúszoboszló, Mezőkövesd vagy Zalakaros. A mi korunk feladata, hogy e vizeket megőrizzük hazánk javára és ésszerűen használjuk fel őket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése