A morvák – merthogy ők voltak a nyugati szlávok közt az első államalapító nép – első tartós államalakulatát I. Mojmír hozta létre a 830-as évek elején, kihasználva a frankok pillanatnyi gyengeségét. Elűzte unokaöccsét, akinek az Avar Kaganátus összeomlása után létrehozott, Nyitra (Nitrava) központú, kisebb fejedelemségét saját országához csatolta, ezzel megteremtve a morva államot. Ezt az államot nevezzük a Nagymorva Birodalomnak vagy Morva Fejedelemségnek.
A Nagymorva Fejedelemséget a szlovák történetírás hajlamos erős birodalomként rekonstruálni; ami kevesebb, mint 100 éves fennállásának eseményeit vizsgálva, teljességgel érthetetlen megállapításnak tűnik. A Nagymorva Birodalom fejedelmeit ugyanis rendszerint a frankok ültették trónra, amikor elődjük megpróbálta csökkenteni a frank befolyást és önállóságra kezdett törekedni. A fejedelemség fénykorát I. Szvatopluk (870–894) alatt élte. Szvatoplukot azonban szintén a frankok segítették trónra, csupán elődeihez hasonlóan, később ő is hatalomra juttatói ellen fordult. Így nem túlzás kijelenteni, hogy a Nagymorva Fejedelemség mindössze egy frankoktól függő bábállam volt, mely belső helyzetét stabilizálva, újból és újból megpróbálkozott függetlenségének kivívásával. A Morva Fejedelemség területe valószínűleg a mai Csehország keleti felén és a mai Szlovákia nyugati felén terült el, esetleg I. Szvatopluk idején kiterjedhetett a környező szomszédos vidékekre is.
Az Árpád fejedelem vezette magyar honfoglaláshoz kapcsolódik a fehér-ló monda. Szvatopluk a magyarok segítségét kérte a bolgárok elleni harcához, amiben őseink győzelemre segítették a morva hadakat. A monda szerint ezután a magyarok az ősi keleti jogszokásnak és a szláv uralkodó rosszul megfogalmazott ígéretének megfelelően „megvásárolták” Szvatopluk országát, egy fehér lóért és az ahhoz tartozó lószerszámokért cserébe. A morvák viszont másképp értelmezték a szerződést, amit így nem voltak hajlandóak teljesíteni, illetve amit Szvatopluk 894-ben bekövetkezett halálát követően amúgyis érvénytelennek nyilvánítottak. Árpád azonban nem is erre, hanem – mint Attila örököse – ősi jussára hivatkozott, mikor seregei élén birtokba vette a Kárpát-medencét. Tény, hogy őseinknek kisebb harcok árán kellett meg-(vagy vissza)szerezni a szlávok földjét, ez azonban nem igényelt kifejezetten nagy erőfeszítést. Egyrészt azért, mert a kárpát-medencei szlávok többnyire békés, földművelő népek voltak, másrészt pedig azért, mert a következőkben leírt okoknál fogva nagyrészük önként hódolt be Árpád népének.
Az Árpád-féle honfoglalás idején a Morva Fejedelemség északnyugatról még benyúlt a Kárpát-medencébe is, tehát a rövidesen kialakuló Magyar Fejedelemség északnyugati területére. Szvatopluk halála után a Morva Birodalom déli határát a Duna képezte, míg keleti határa valahol a Garam és az Ipoly, valamint a Zólyom-erdő (későbbi Alacsony-Tátra) és a Turtur (Magas-Tátra) vidékén húzódott. 894-et követően azonban a csehek önállósodtak, a nyugat-felvidéki szlávok számára pedig megváltásként jött, amikor a darabokra hullott, trónviszályok és népfelkelések által az összeomlás szélére sodort államból, a magyar hódítás következtében „átkerültek” egy új, erős, egységes és jobban szervezett fejedelemségbe. A belső viszályok által szétzilált Nagymorva Fejedelemség maradványát – mely ekkor már nagyjából csak a Morva folyón túli, ám („szűkebb értelemben vett”) Csehország nélküli területre terjedt ki – végül a magyarok 902-es támadása elsöpörte. A felvidéki szlávok így csatlakoztak a megszülető kárpát-medencei Magyar Fejedelemséghez és közel ezer éven át nem is emelték fel a hangjukat a békés együttélés és országépítés ellen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése