A Magyar Szent Korona Országai 1910

Magyarország vármegyéi – Szepes, Sáros, Abaúj-Torna

Hazánk vármegyéinek bemutatását folytatjuk tovább, ezúttal is Észak-Magyarország három megyéjében barangolva. Emlékeztetőül:
1910-ben a Magyar Szent Korona Országainak:
Területe: 325 400 km2
Lakossága: 20 886 000 fő
Magyarság aránya: 48%

Szepes
Északon, hegyek hátán fekszik a Szepesség nevű történeti táj, melynek területén alakult ki a Magyar Királyság Szepes vármegyéje. A megye területén található a Magas-Tátra és az egész Kárpátok legmagasabb hegycsúcsa, a 2655 méteres Gerlachfalvi-csúcs.
A Szepesség magyar lakosságához a XIII. században rengeteg német betelepülő csatlakozott, akik a köztudatba „szepesi szászok” néven kerültek be, és fejlett városi polgári kultúrát teremtettek e vidéken. A megye középkori társadalmi összetétele egészen egyedi volt, különleges jogállású réteget képviseltek például az úgynevezett „szepesi tízlándzsások”.
Zsigmond király 1412-ben 13 szepesi várost elzálogosított a lengyel királynak. E városok hivatalosan csak 360 évvel később, Lengyelország első felosztásakor kerültek vissza Magyarországhoz. A török háborúk a megyét nem igazán érintették, a XVI-XVII. századi rendi- és függetlenségi küzdelmek viszont annál inkább.
Szepes vármegye egykor gazdag volt ásványvíz-forrásokban és ásványkincsekben (a bányák mára többnyire kimerültek), emellett híres volt sajt- és túrókészítéséről is. Legnevesebb városai közé tartozott Lőcse (a megyeszékhely), Késmárk, Igló, Poprád, Szepesbéla, Gölnicbánya vagy a lenyűgöző váráról híres Szepesvár(alja), melyet azóta a világörökség részévé is nyilvánítottak.
Ma a megye nagy része Szlovákiához, kisebb, északnyugati csücske pedig Lengyelországhoz tartozik. A német és magyar lakosság többségét a II. világháború után kitelepítették.

Sáros
Hegyvidékes jellege miatt viszonylag lassan népesült be. Ásványkincsei közül főként a nemesopál, a kaolin („porcelánföld”) és a vasérc bányászata volt jelentős. A lakosság nagy része mezőgazdaságból és háziiparból élt. A közepes nagyságú megye (és az ország) határán található a Duklai-hágó, mely az Északkeleti-Kárpátok legalacsonyabb hágója s így igen nagy jelentőségre tett szert az ország és Sáros megye életében. A hágón nemcsak magyar és idegen hadak vonultak keresztül, de erre haladtak át a Lengyelországba és Oroszországba vezető legfőbb kereskedelmi utak is. Az itt zajló jelentékeny kereskedelmi forgalomba bekapcsolódó sárosi városok fejlődése fellendült, s így nyert a középkorban szabad királyi városi rangot Eperjes, Bártfa és Kisszeben is. E városok és vidékeik nevezetesek voltak evangélikus hagyományaikról, még az erőszakos ellenreformáció idején is megtartották evangélikus hitüket. A török kori háborúk kevésbé, a különféle Habsburg-ellenes szabadságharcok viszont annál jelentősebben érintették a megye területét.
A ma teljes egészében Szlovákiához tartozó Sáros vármegye lakosságának 1910-ben 10,4%-át adták a magyarok, mely aránnyal a magyarság volt a 3. legnagyobb lélekszámú a megye népei közül.

Abaúj-Torna
Abaúj vármegye nevét a honfoglaláskor itt megtelepedett Aba nemzetségről, és központjáról, Abaújvár váráról kapta. A megye főbb középkori birtokos családjai az Aba nembeli Amádék, a Drugethek, a Perényiek, a Rozgonyiak és a Czudarok voltak. A török-korban területe – különösen a megye déli része – harcok színterévé változott. Ekkoriban Abaúj többnyire a Királyi Magyarországhoz, néhány évig pedig az Erdélyi Fejedelemséghez tartozott. A megye keleti részén található Telkibánya hajdan híres volt arany- és ezüstbányászatáról.
A vármegye székhelye kezdetben Abaújvár volt, azonban már az Anjouk idejében átköltözött a kitűnő fekvésű gazdasági központba, Kassára. Kassa – mely város történelmünk számtalan eseményének volt fontos színhelye – később, Abaúj és Torna megye egyesítése után is megyeszékhely maradt. A város a középkorban szabad királyi városként, később pedig törvényhatósági jogú városként működött.
Torna vármegye – mely nevét a Bódvába torkolló Torna patakról kapta – kora Árpád-kori erdőispánságból alakult megyévé. A kialakulásának időszakában jellemző nagy birtokadományozások következtében azonban az ország egyik legkisebb vármegyéje lett. Mivel az újkorban a pici és szegény vármegyének felesleges pluszköltségekkel járt volna önálló megye-léte, ezért a XVIII. századtól többször, majd 1881-ben végleg egyesítették Abaúj megyével, Abaúj-Torna vármegye néven.
„Hegyesen” kinyúló déli részével Abaúj-Torna is jellegzetes, könnyen felismerhető formájú megyéink közé tartozott. 1910-ben teljes lakosságának – akárcsak székhelyének, Kassának – több mint háromnegyedét tette ki a magyarság. A trianoni, majd a párizsi döntés következtében a megye durván fele Csehszlovákiához került. „Magyarországnál maradt” fele ma Borsod-Abaúj-Zemplén megye északi részét képezi.