Fenyér. E kevéssé ismert kistáj-név a történelmi Magyarország nyugati határvidékének azt a kisalföldi részét illette, melyet a Lajta, a Duna, a Szigetköz és a Hainburgi-rög határol.
Az elnevezés a vele azonos köznévből ered. A fenyér (így kisbetűvel) régen ugyanis mészben szegény talajú, ritkás növényzetű síkságot jelentett. Jellemzően törpecserjék, nyírfák és különféle bokrok nőnek e gyér, füves síkságon, azonban a növényvilága – az itt élő madárfajokhoz és egyéb állatkákhoz hasonlóan – a földrajzi elhelyezkedés szerint változó lehet. (A „nagybetűs” Fenyérre mindenesetre az előbbi növényzeti leírás volt jellemző s ezért, tipikus „fenyér-jellege” miatt kapta a Fenyér nevet.)
E kis nyugati területet az Árpád-korban magyarok lakták, azonban a sok német betörés és a hadjáratok miatt az itteni magyarság ötszáz-hatszáz év alatt szinte teljesen kipusztult, illetve áttelepült. A helyükre érkező új jövevények révén a Fenyér lakossága németté vált. Az idetelepült németséget, az úgynevezett Heidebauereket, mint sajátos nyelvjárási és néprajzi csoportot, a környék magyarjai „nyulasok”-nak nevezték. Így kapta a Fenyér a „Nyulasok mezeje” tájnevet is, ami a XVIII. századig szintén használatban volt. A török-kor folyamán aztán a terület több részére az oszmánok elől menekülő jelentős számú horvát is érkezett. Így lett például (az 1947-ben Csehszlovákiához csatolt) Horvátjárfalu és Dunacsún is horvát többségű település. Az utóbbi időkben a Fenyér egyes községeibe szlovákok is előszeretettel települtek.
A Fenyér a történelem folyamán nagyrészt a Magyar Királyság határterületeként, Moson vármegye északi részét képezte. A XX. századi határmódosítások következtében ma a Fenyér területén Ausztria, Magyarország és Szlovákia osztozik. Az említetteken túl itt található települések például Németjárfalu, Rajka vagy Lajtakörtvélyes.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése