Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc

A piski csata és Czetz János

            162. évfordulója alkalmából ezúttal a szabadságharc egyik fordulópontjáról és Bem apó talán leghíresebb győzelméről, a piski csatáról emlékezünk meg.

            Az 1848 decemberének elején már-már elveszettnek tűnő Erdélyben egy lengyel öregúr váratlan felbukkanása fordította meg a helyzetet. Ez az öregúr nem más volt, mint Józef Bem, – vagy magyarosan Bem József – aki miután egy hónap alatt Erdély nagy részéből kiűzte az ellenséget, Nagyszeben, az erdélyi szászok (és így az „osztrák-pártiak”) központja ellen fordult. Nagyszeben ellen indított támadása azonban kudarcot vallott, és kicsiny seregével, ádáz harcok közepette, nyugat felé kényszerült visszavonulni, hogy ott egyesülhessen az Alföld felől várt erősítésekkel. E februári napok hősies küzdelmeinek és a katonái által is mélyen tisztelt ravasz parancsoknak, Bemnek állított emléket a seregében harcoló Petőfi a „Négy nap dörgött az ágyú…” című versében.

            A négynapos visszavonulás végén, Bem seregének Dévánál sikerült egyesülnie az Aradról és Zaránd vármegyéből érkező erősítésekkel, és így ismét szembefordulhatott a közelgő ellenséggel. Puchner Antal, a császári csapatok vezére havasalföldi orosz csapatokat hívott be Nagyszeben és Brassó megszállására, hogy így minden erejét Bem ellen vethesse be.

            A két sereg Hunyad vármegyében, a Marostól délre, a sebes folyású Sztrigy folyó melletti Piskinél csapott össze. Bem és Puchner serege nagyjából azonos létszámú volt (előbbié a frissen csatlakozott erősítéseknek, utóbbié pedig az orosz segítségnek köszönhetően), mindkét sereg körülbelül 7-8000 főt tett ki, azonban Puchnernek még a segítségére voltak román felkelő szabadcsapatok is. Az ütközet 1849. február 9-én, a reggeli órákban vette kezdetét.

            Az éppen zajló és sebes folyású Sztrigyen csupán egy, közel negyven méter hosszú fahíd ívelt át. Ez a híd került az események középpontjába és vált a magyar hadtörténelem tán leghíresebb hídjává [a tápióbicskei híddal együtt]. Bem már az előző napon felhívta rá a figyelmet, hogy „Ha a híd elvész, egész Erdély is elveszett”. A csata tüzérségi párbajjal indult (az erőviszonyok ágyúk tekintetében is nagyjából kiegyenlítettek voltak), majd egymásra zúdult a két sereg. A harc folyamán a híd jópárszor gazdát cserélt a bal partról támadó magyarok és a jobb partról támadó osztrákok között. Itt hangzottak el Bem tábornok legemlékezetesebb mondatai is. Amikor a túlpartra már átjutott magyarokat több váratlan esemény és a nagy erejű osztrák általános támadás megfutamodásra késztette, jóformán csak Bem apó nem vesztette el lélekjelenlétét és elkeseredve kiabálta menekülő katonái után: „Szükségem van a hídra! A hidat visszafoglalom vagy elesem! Ne fuss, magyar! Előre magyar! Ha nincs híd, nincs haza!” A harc végkimenetele hajszálon függött. Ám végül Bem zsenialitásának, katonái kitartásának és Puchner önhittségének köszönhetően az egész napon át tartó, a fagyott saras és havas tájat véresre festő, és este véget érő ütközet a magyarok győzelmével zárult.

            A győzelem által elhárult a magyar katonai katasztrófa veszélye, Bem ismét átvette a hadi kezdeményezést, hogy aztán március végére Erdély teljes területéről (egy-két elszigetelt pont kivételével) kiűzze az ellenség maradékait is.

            Az ütközet sikerében fontos szerepet játszottak Bem alvezérei is, köztük a sereg rendezésében, a szervezésben és helyzetfelismerésben jeleskedő Czetz János is. Róla is emlékezzünk meg pár mondatban!

            Czetz János 1822. június 8-án született a székelyföldi Gidófalván. Alapos katonai és földrajzi ismereteit Kézdivásárhelyen, Bécsújhelyen és Bécsben sajátította el. Egészen fiatal korától kezdve kiállt és érvelt a magyar vezényleti nyelv alkalmazása mellett.

            1848 nyarán feladta fényesen induló karrierjét a császári hadseregben azért, hogy beállhasson a magyar honvédségbe. Először a magyar hadügyminisztériumban dolgozott, majd részt vett Mészáros Lázár oldalán a délvidéki harcokban. A Batthyány-kormány lemondását követően az Országos Honvédelmi Bizottmánynál a katonai ügyek előadója, Bem megérkezéséig pedig őrnagyként ideiglenes erdélyi parancsnok volt. A Csucsa környékére visszaszorult magyar csapatok parancsnokaként nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az erdélyi fővezérséget átvevő Bem tábornok gyors sikereket érhessen el és megfordítsa a háború állását Erdélyben. Részt vett és többször kitüntette magát Bem József téli és tavaszi hadjárataiban. Saját bevallása szerint is az 1849. február eleji keservesen elszánt és kemény harcok, valamint a példamutató Bem apó voltak azok, amik/aki a leginkább tapasztalt és jól képzett hadvezért faragtak belőle. Érdemeiért 1849 májusában vezérőrnaggyá léptették elő, és ezzel Czetz lett a honvédsereg legfiatalabb tábornoka. Május végén lovasbalesetet szenvedett, miáltal a további hadműveletekben nem vehetett részt.

         A szabadságharc bukása után kalandos úton külföldre menekült és számos országban megfordulva igyekezett kivenni részét az emigráció mozgalmaiból. Ezek sikertelensége után végül csalódottságában messzebbre költözött: Argentínában telepedett le. Az argentin katonai-műszaki-földrajzi élet meghatározó alakjává vált. Az argentin hadsereg kiemelkedő szervezője lett, feltérképezte az ország egy részét, ő alapította a Buenos Aires-i katonai akadémia térképészeti intézetét és 25 éven át volt Argentína első katonai akadémiájának az igazgatója. Időskorában, amikor már megtehette volna (és Magyarországon is sokan várták), nagyon szeretett volna hazaköltözni, azonban ezt végül egészségügyi és családi okok miatt nem tudta megvalósítani. 1904. szeptember 6-án, 82 évesen halt meg Buenos Airesben. A sors keserű fintora, hogy e magyar hazafi végül hazájától távol, egy másik kontinensen, széleskörű tisztelettel és megbecsüléssel övezve tért örök nyugovóra.