A magyarországi népcsoportok közül az egyik legismertebb közösség a palócoké, noha az igazság az, hogy e népcsoport jellemző elhelyezkedési területének, a Palócföldnek, pontos határai nem ismertek. A kutatók közt mind a mai napig nincs egyetértés a Palócföld pontos kiterjedésével kapcsolatban, van, aki kelet-nyugat irányban jóval nagyobbnak vagy jóval kisebbnek tartja a Palócföldet, mint a legtöbb leírás. Érdemes azonban megemlítenünk, hogy a népcsoportok területének meghatározásánál szinte sosem beszélhetünk pontos határokról, ez azonban a palócokra különösen igaz.
Mindenesetre Palócföldnek hagyományosan a Mátrától és a Bükktől északra eső területet, valamint az Ipoly-völgyének egy részét szokták tekinteni, azonban e területet egységesen palócok lakta földnek nevezni, tudományosan nem indokolt. A palócok lakhelyének meghatározása azért is különösen nehéz, mert a parasztság körében a „palóc” szónak van egyfajta gúnyos, pejoratív felhangja is.
Palócoknak elsősorban a fent említett területek római katolikus magyar lakosságát nevezték, főként a XIX-XX.század folyamán. Genetikailag a szlávokhoz állnak közel, és egy részük gyakorlatilag megegyezik a matyókkal, de természetesen van számos sajátosságuk, ami megkülönbözteti őket.
A palóc népcsoportnév valószínűleg a „kun” jelentésű orosz-lengyel „palovec” szóból alakult ki, az Árpád-korban. Az eredeti (hevesi és borsodi) palóc telepek szórványosan helyezkedtek el az Északi-középhegységben, ezért néhány más népcsoporttól eltérően, nem kaptak semmiféle kollektív jogokat, kiváltságokat, sőt, a történelmi irodalom se nagyon emlékezik meg róluk. A XIX.századtól, a népi hagyomány alapján palócnak tartott, szűkebb csoport kultúrájával, nyelvjárásával rokonságot mutató táji környezetre egyre tágabb határok között használták a „palóc” megnevezést.
A palócok egyik legjellemzőbb kulturális ismertetőjegye a népviseletük. Ennek számos viseleti csoportja alakult ki, a leghíresebb közülük talán a hollókői viselet, melyet – a világörökség részévé nyilvánított – Hollókőn bárki megtekinthet. Bár a palóc népviselet akár falvanként is változhatott egy árnyalatnyit, azonban szinte mindenhol elárult valamit az öltözet viselőjének életkoráról, családi- vagy vagyoni állapotáról, esetleg valamilyen neves alkalomra, eseményre engedett következtetni.
Nagyon híres a palóc szőttes is. Így nevezik a házilag szőtt kender-, pamutos vagy félpamutos ágyruhák, kötények, tarisznyák, törülközők, stb. díszítményeként ismert, egyedi palóc sajátosságokkal ellátott mintázatot; amit főleg a Heves és Nógrád megyékben figyelhetünk meg. De valószínűleg a palóc babákról is sokan hallottak már.
Különösen gazdag a palócok hiedelemvilága és a jeles napokhoz kötődő szokásaik gyűjteménye. Ezek közé tartozott például a tél-űző (de párkapcsolati témákkal kapcsolatos „jóslásra” is használt) „kiszehajtás”, amikoris virágvasárnap a lányok egy menyecskeruhába öltöztetett szalmabábut végigvittek a falun, majd a határba érve levetkőztették, és a folyóba dobták vagy elégették.
Végül érdemes megemlíteni a palócok által beszélt nyelvjárásokat, melyek közös jellemzője a kétféle „a” hang. Egyes nyelvjárásaikban azonban megtalálható az „ly” különös kiejtése (pl.: nem „gólya”-t, hanem „gólja”-t ejtenek), vagy a „-val/-vel” ragok hasonulásának elmaradása (pl.: úgy mondják gyakran, hogy „kézvel” és nem „kézzel”). A palóc nyelvjárás fogalmának meghatározása azonban a Palócföld területéhez hasonlóan problematikus, ugyanis a nyelvészeti irodalom néhány hangtani jelenség miatt, az északi magyar nyelvterület nagy részét a palócokhoz köti vagy róluk nevezi el. Ami viszont, gyakran egyáltalán nem indokolt, mert a hasonlóság nem jelenti feltétlen azt, hogy az ottani magyarok is palóc nyelvjárás szerint beszélnének.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése