Nemrég, tizenegy napja emlékeztünk meg a 161 éve, október 6-án kivégzett vértanúinkról. A megemlékezés azonban most is ugyanolyan aktuális, hiszen az 1849-es év októberét nyugodtan nevezhetnénk teljes egészében a megtorlás hónapjának…
A magyar seregek fegyverletétele után szinte mindenki – a bécsi udvar nagy része, az orosz cár, a nyugati nagyhatalmak, stb. – az enyhe büntetés mellett foglalt állást; számtalan jelentős vezető, a külföldi közvélemény és kormányok, a teljes amnesztiát javasolták. Mellettük szólt az is, hogy a magyarok kíméletesen bántak az elfogott császári tisztekkel. A sokszor vereséget szenvedett és megfutamított osztrák seregek vezetőségének egy része azonban véres megtorlásokra szomjazott, őket támogatta a magyarellenes Zsófia főhercegnő is. Sajnos végül az ő akaratuk érvényesült és Haynau, a „bresciai hiéna” szabat kezet kapott a legyőzöttek feletti ítélkezésben. Haynau közel egy éves rémuralmának az eredménye 120 kivégzett, 1200 bebörtönzött és 40-50000 idegen földekre vezényelt kényszersorozott lett. Csak október folyamán, a tizenhárom aradi vértanún kívül, kivégezték még Battyhány Lajost, az első magyar miniszterelnököt, számos, a hazájához a halálig hű politikust: Jeszenák Jánost, Csány Lászlót, Szacsvay Imrét, Perényi Zsigmondot, vagy a katonai vezetők közül: Kazinczy Lajost [akiről múltkor egy cikkel emlékeztünk meg]; és még sok más jeles hazafi halt vértanúhalált vagy szenvedte el más módon a véres megtorlást…
Az Aradon kivégzett tábornokok egyike volt gróf Vécsey Károly.
Vécsey Károly 1807-ben, más adatok szerint 1809-ben született, Pesten. Megint más adatok szerint jóval korábban, 1803-ban látta meg a napvilágot, mégpedig lengyel földön. Lovassági tábornok apja a magyar nemesi testőrség utolsó parancsnoka volt, a Habsburg-dinasztiához való hűség így természetesnek számított családjában.
Vécsey Károly tanulmányait a bécsi Theresianumban végezte; 1820-tól hadapródként, először dragonyos-, később pedig egy huszárezredben szolgált, ahol parancsnoka későbbi vértanútársa, Kiss Ernő volt.
Vécsey 1848 tavaszán már több éve őrnagy volt, ezrede pedig azok közé tartozott, melyek tisztikara a legnagyobb arányban vett részt a rövidesen kirobbanó szabadságharcban. Maga Vécsey is a kezdetektől részt vett a délvidéki harcokban; kötelességeinek precíz teljesítése miatt hamarosan ezredessé léptették elő, és alakulata parancsnokává nevezték ki. Feladatát továbbra is a Bácskában teljesítette, decemberben immár tábornokká nevezték ki. 1849 januárjában néhány társával együtt sikeresen akadályozta meg, hogy a bácskai hadtest néhány tisztje – arra hivatkozva, hogy a királyra tett eskü a fontosabb a magyar alkotmányra tett eskünél – felbomlassza a hadtestet.
1849 márciusának elején Vécsey Károly és Damjanich János megindította a magyar ellentámadást Szolnoknál, maga az ütközet pedig fényes magyar győzelemmel végződött. A dicsőségen sajnos a két vezető összeveszett, ami olyan súlyos veszekedéssé fajult, hogy a két tábornok nem maradhatott ugyanannál a hadtestnél a továbbiakban.
Áprilistól Vécsey az Aradot ostromló hadtest parancsnoki posztját kapta meg, a győzelem után pedig Temesvár erődjét zárta körül csapataival.
Vécseyt katonái szerették, mivel róluk minden szempontból, körültekintően gondoskodott; a felső vezetés viszont nem mindig nyilatkozott elismerően hadvezéri képességeiről.
Az augusztus 9-i, végzetes temesvári csata után Vécsey hadteste fedezte a magyar fősereg visszavonulását. Rövidesen azonban elszakadt Bem tábornok – akivel egyébként korábban szintén összeveszett – seregétől, és kijelentette, hogy a Maroson átkelve, Görgei seregével kíván egyesülni. A „szakadásra” Bem állítólag csak annyit mondott Vécseynek: „Rendben van tábornok úr! Menjen ön. Különben meg kell mondanom, hogy az osztrákok fel fogják önt akasztani!” A világosi fegyverletétel hírére Vécsey felbomló-félben lévő hadteste is megadta magát az oroszoknak, akik néhány nap múlva átadták Vécseyt az osztrák hatóságoknak.
A vérszomjas ítélethozók – többek közt Vécsey saját apjának kérésére –
talán a legkegyetlenebb sorsot szabták ki Vécsey Károlyra: október 6-án utolsóként akasztották fel, így végig kellett néznie tábornok társai kivégzését. Mivel már nem volt kitől elbúcsúznia, ezért kivégzése előtt – bár életükben nem voltak jóban – odalépett az előtte felakasztott Damjanichoz, és megcsókolta halott társa kihűlő kezét…
Vécsey Károly
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése