Az első bécsi döntés
Az 1920-ban létrejött trianoni
békediktátum darabokra szabdalta a történelmi Magyarországot és magyar
lakosságának egyharmadát az új határokon túlra kényszerítette. Az igazságtalan
és tragikus döntésbe Magyarország nem törődhetett és nem is törődött bele. A
következő évtizedek legfőbb törekvésévé a határok visszaállítása vagy legalább
„észszerűsítése” volt; azaz a revízió. Ennek részleges megvalósítására 1938
őszén érkezett el az idő.
Az európai nagyhatalmak között
létrejött müncheni egyezmény értelmében német csapatok szállták meg
Csehszlovákia németek által is lakott részét, a Szudéta-vidéket. Az egyezmény
jelentősége a mi szempontunkból annyi volt, hogy annak függeléke említést tett
a magyar területi igényekről is és kötelezte Csehszlovákia kormányát, hogy
kezdjen kétoldalú tárgyalásokat Magyarországgal a kérdés megvitatásának
céljából.
A határtárgyalásokat rövidesen meg
is tartották Komáromban. Az addigra már autonóm Szlovákiát, annak
miniszterelnöke, Jozef Tiso képviselte; a magyar felet pedig Kánya Kálmán és
Teleki Pál. Mivel Tiso továbbra is számos magyar-többségű területet akart
megtartani, a magyar fél pedig ragaszkodott eredeti elképzeléseihez, ezért a
tárgyalások október közepén eredménytelenül zárultak le.
A fegyveres konfliktus elkerülése
végett, a felek a nagyhatalmakhoz fordultak döntőbíráskodásért. Anglia és
Franciaország, érdektelenségre hivatkozva, kivonta magát a tárgyalások alól,
így a döntés joga Németország és Olaszország kezébe került. A határrendezést
előzetes egyeztetés során, a magyar és a cseh-szlovák kormány is kötelező
érvényűnek fogadta el.
A döntőbírák – Galeazzo Ciano olasz
és Joachim von Ribbentrop német külügyminiszterek – a bécsi Belvedere palotában
ültek össze. Alapos felkészülés után, Ciano és Ribbentrop, szakértőikkel
együtt, egy 750000-es méretarányú térképen, 1 milliméter vastag
zöld vonalat húzva, hozták meg döntésüket. Az 1938. november 2-án megszületett első
bécsi döntés a történelem folyamán kivételszámba menően igazságos és pontos
volt, olyan szempontból, hogy a területrendezés precízen figyelembe vette az
etnikai határokat és a nemzetiségi elvet.
A határozat értelmében visszakerült
Magyarországhoz a Felvidék déli (és Kárpátalja délnyugati) része, egy
11 927 km2-es sáv; 1 062 000 lakossal, akiknek kb.
86%-a volt magyar.
Újra Magyarországhoz tartozott a
98%-ban magyarok lakta Csallóköz; az erődrendszeréről híres, kettészakított
Komárom; a történelmi jelentőségű Kassa; Érsekújvár, Rimaszombat, Ungvár,
Munkács és még számos nagy múltú település és vidék.
A honvédség pár napon belül birtokba
vette a visszatért területet, Horthy Miklós kormányzó pedig ünnepélyes keretek
között bevonult előbb Komáromba, majd Kassára. Az ország örömmámorban úszott. Versek,
felszólalások, taps-orkánok, mulatságok vagy éppen hétköznapi megemlékezések
éltették a vérontás nélküli felszabadulást. A díszbe öltözött településeken
egymást követték a nagyszerű ünnepségek, ahol ismeretlen emberek borultak
örömtől könnyezve egymás nyakába vagy ráztak kezet egymással. A boldogság
kimondhatatlan volt…
Azt ekkor még kevesen sejthették,
hogy a revízió sajnos csak ideiglenes lesz és hogy a németek „ajándéka” nem
ingyen volt…A felszabadulás okozta boldogság mindenesetre még egy pár évig
eltarthatott…
A korabeli Magyarország vázlatos térképe, az 1938-ban visszacsatolt területekkel